Jogaikat követelő tanárok
Egyre erősödik a tanárok, diákok, szülők tiltakozása, miután az oktatási kormányzat drasztikus lépésekkel próbálja megtörni a jogaikért kiálló pedagógusok ellenállását. Az iskolai akciók összérnek, a mozgalom már az ország mind több részére kiterjed. Kövesse cikksorozatunkban a friss híreket, riportokat, interjúkat, elemzéseket.
Épp akkor jött ki Pintér Sándor a Belügyminisztérium épületéből, amikor a Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárai és diákjai által szervezett tüntetés zajlott a Széchenyi téren. A pedagógusok kirúgása ellen tiltakozók neki és Maruzsa Zoltán államtitkárnak akartak átadni egy levelet, de ezt nem tudták megtenni, mert
mielőtt a miniszter kijött volna az épületből, a rendőrök lezárták a főbejárat előtti szakaszt,
így a tüntetők a túloldalra szorultak.
A csaknem 100 demonstráló így néhány méterről fújolt, és kiabálta, hogy "mondjon le". Pintér gyorsan bepattant a kocsijába és elhajtott. A pillanatot ezen a felvételen nézhetik meg:
Néhány perccel később a Kölcsey tanárai a portán adták le levelüket, amelyben meghívták Pintért és Maruzsát a gimnáziumba, hogy személyesen egyeztethessenek velük az oktatás problémáiról és annak lehetséges megoldásairól.
Az egyik tiltakozó tanár, Tasi Kata helyszínen lévő tudósítónknak elmondta, abban bízik, hogy ha szabályos keretek között fordulnak a miniszterhez, akkor hajlandó lesz egyeztetni velük. "A diákokat nem kell bevonni, a diákok nem vakok, a diákok okosak, látják, mi történik körülöttük" – mondta a pedagógus arra a kérdésünkre, mit szól a Belügyminisztérium Kréta rendszerbe feltöltött kérdőívéről, amelyben azt állítják, a pedagógusok vonják be a tiltakozássorozatba tanítványaikat.