A Der Spiegel című német hetilap internetes kiadásában tudósít arról, hogy a jénai kutatók azokat a folyamatokat vizsgálják, amelyek az emberi agyban játszódnak le az arachnofóbiával kapcsolatban. A kutatás elsősorban a nőkre összpontosít, mert Németországban ők adják a pókiszonyban szenvedő mintegy 8 millió német döntő többségét.
A kutatás során jobban meg akarják érteni azokat a neurobiológiai mechanizmusokat, amelyek a félelem átélésekor keletkeznek, és céljuk, hogy hatékony gyógymódokat fejlesszenek ki velük szemben. A vizsgálatokhoz az EEG-t, vagyis az agyi áramok mérésére szolgáló eszközt, és tomográfot használnak.
A jénai kutatók arra számítanak, hogy a közeljövőben 60 résztvevővel elindíthatják a vizsgálatot a weblapon látható Carla nevű madárpókkal, amelyet a vizsgálat résztvevői közelről is megnéznek, sőt meg is simogatnak majd, hogy oldják félelmüket, és a jövőben többé ne essenek pánikba, ha meglátnak egy pókot – írja a hamburgi lap.