Lemajmozták a fekete focistát

Az Orosz Labdarúgó Szövetség vizsgálatot indított a Kirilja Szovjetov–Szpartak Moszkva bajnoki labdarúgó-mérkőzésen történt rasszista megnyilvánulások miatt.

  • MTI

A fővárosi bajnokegyüttes drukkerei, a 76. percben egy „Majom menj haza, a 11-es mez Tyihonové!” feliratú transzparenst mutattak fel, amikor a Szpartakban csereként pályára lépett legújabb szerzeményük, a brazil Welliton. A 20 esztendős futballistát hatmillió dollárért szerződtette a moszkvai klub, a 36 éves Tyihonov pedig az együttes egyik legnépszerűbb játékosa volt és néhány éve még ő viselte a 11-es számot a mezén.

A szövetség még nem döntötte el, milyen szankciót hoz a csapat ellen, orosz médiaértesülések szerint várhatóan félmillió rubelt – mintegy 14 300 eurót – kell fizetnie a moszkvai klubnak, esetleg a következő hazai mérkőzését zárt kapuk mögött köteles lejátszani.

A Szpartak vezetői is elhatárolódtak az általuk „huligánoknak” nevezett drukkerek cselekedetétől. „A legrosszabb esetben még az is előfordulhat, hogy kizárják a csapatunkat az európai kupákból. Ezt akarják a provokátorok elérni?” – írta közleményében a fővárosi klub.

Hozzászólások