Ha a Balatonon jár, ezt érdemes lesz megkóstolni - fotó

Megválasztották az Év Strandételét, ami egy kecskesajtos-bazsalikomos burger lett.

  • MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu
Ha a Balatonon jár, ezt érdemes lesz megkóstolni - fotó

Az Év Strandétele díjat idén a kecskesajtos-bazsalikomos Big Mekk nyerte – közölte Kardos Gábor, a balatoni büfékultúra és kínálat megújítását célzó versenyt tavaly elindító Balatoni Kör szóvivője az MTI-vel szerdán. A győztes étel a badacsonyi Kishableány és a balatonboglári Paletta strandbisztrók kínálatában szerepel, Bezerics Dániel specialitása, egy különleges, harmonikus, viszonylag könnyen elkészíthető univerzális strandétel – fejtette ki a szóvivő. A verseny előválogatását idén is a We Love Balaton portál végezte, a győztesről szakmai zsűri határozott.

Kiosztották az Év Felfedezettje különdíjat is, amit a vonyarci Spot nevű strandbüfé nyert meg. Kardos Gábor beszámolója szerint az idén nyílt hely a Balaton egyik legjobb strandbüféjévé válhat a jövőben lángosburgerük, a hozzá készített coleslaw (amerikai káposztasaláta) és az egyedi mártogatós szószaik révén.

Az üdülőrégió ismert borászaiból és vendéglátósaiból álló Balatoni Kör célja az Év Strandétele díjjal a vendéglátós szakemberek jobb elismerése. Ezt szolgálja a társaság tavaly meghirdetett Beach Food programja is, amely együttműködéssel és versenyeztetéssel kívánja elérni, hogy minél több helyen frissen, helyi alapanyagokból készített kreatív ételek jelenjenek meg a balatoni vendéglátásban a mirelit tömegáru helyett.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.