Betette a lábát a McDonald'sba az Erős Pista
Meglepő ízesítésű burgereket jelentett be a gyorsétteremlánc.
Meglepő ízesítésű burgereket jelentett be a gyorsétteremlánc.
Pénzügyi elemzőből blogger, majd a hazai burger színtér meghatározó szakértője és véleményvezére lett. Több mint félezer burger teszt után még mindig rajong a hamburgerekért: folyamatosan képzi magát, vallja, hogy csak úgy lehetsz valaminek a szakértője, ha megfelelő minőségű munkát raksz bele. Kérdés, hogy sikerült-e mindezt úgy véghez vinnie, hogy az egyensúly megmaradjon. A BrandTalks podcast vendége Jancsa Jani volt.
Órákon át tartották fogva egy gyorsétterem összes dolgozóját Lahorban, miután megtagadták, hogy ingyenburgert adjanak a rendőröknek. A rendőri egység vezetőjét később letartóztatták, a többieket felfüggesztették.
Bár már régóta kísérletezett a gyorsétteremlánc a növényi alapú, szójapogácsás burgerekkel, eddig ők voltak az egyetlenek, akiknek nem szerepelt az állandó kínálatában vega burger.
A farmerek és a húsipar képviselői csaptak össze a növényi alapú termékek gyártóival, hogyan is nevezzék a húshelyettesítőből készült termékeket az Európai Unióban.
A Dining Guide étteremkalauz megmondta, szerintük melyek most a legjobb street food helyek a fővárosban.
A magyar piacot is megcélozza Barack Obama egyik kedvenc amerikai gyorsétteremlánca, amely tarol az USA-n kívül. A Five Guys alig két év alatt például Nagy-Britannia legnépszerűbb junk food lánca lett.
Megválasztották az Év Strandételét, ami egy kecskesajtos-bazsalikomos burger lett.
A Márton nap ugyan még jócskán odébb, de a libák sosem érezhetik biztonságban magukat. Legjobb alkatrészeik mostanság is szendvicsbe kerültek.
Szinte mindent megpróbál a McDonald's, hogy megállítsa forgalmának és pozíciónak romlását. A legutóbbi svéd kampányában azt tesztelte, hogyan fogadnák a hamburgerfogyasztók, ha előre foglalt – igaz, papírból készült –, abrosszal leterített asztalhoz pincér hozná ki a junk foodot. Bedobtak egy új, az eddigieknél "minőségibb", nehézsúlyú szendvicset is. A svédeknek tetszett a szendvics, de a pincérért meg a körítésért egy őrével sem hajlandók többet fizetni. Úgy fest, tovább kell gondolkodni.
A minőségi zene és a minőségi gasztronómia találkozásából született a Paloznaki Jazz és Bor Piknik – mondják az idén augusztus 8-9 -én harmadik alkalommal megrendezendő fesztivál szervezői. Minket a jó jazz mellett, mint mindig, most is a gasztronómiai vonatkozás érdekelt leginkább. Az ételeket megálmodó séfekkel, Takács Lajossal és Ádám Csabával beszélgettünk.
Miközben Pesten szinte nem telik el hónap anélkül, hogy valahol ne nyíljon legalább egy söröző vagy kis bisztró, addig a budaiak csak ácsingóznak a Duna bal partjára. Pontosabban ácsingóztak, mert az idén nekik is nagyon megszaladt. Még nincs vége az évnek, de már minden ujjukra jut egy jó hely.