Ardian Syaf, aki korábban a Batgirl és a Superman/Batman regényeken is dolgozott, utalást tett egy folyamatos politikai konfliktusra a nemrég megjelent X-men képregényben. Az olvasók hamar kiszúrták a dolgot, sokan hangot adtak felháborodásuknak.
Az egyik képen a 212-es szám látható egy épületen, a másikon pedig a QS 5:51-es sort rajzolta rá Kolosszus pólójára az alkotó.
A számok a kínai származású keresztény kormányzó elleni tüntetéssorozatot jelölik.
Az ügy még tavaly szeptemberben robbant ki, mivel Basuki Tjahaja Purnama jakartai kormányzó ellen pert indítottak istenkáromlásért. A kormányzó egy beszédében azzal vádolta bírálóit, hogy azok félremagyarázták a Koránt, így próbálták meg megakadályozni, hogy újra induljon a kormányzói posztért. (Egyes muzulmánok a Korán egyik versét (5:51) úgy értelmezik, hogy a muzulmánok nem szavazhatnak nem muzulmán politikusra.)
December másodikán (212) több százezer ember tüntetett a kormányzó ellen.
Egy, a ComicBooknak elküldött nyilatkozatban a Marvel elismerte, hogy Syaf hibát követett el, és mind a papíralapú, mind a digitális kiadványt visszavonják, az alkotó ellen pedig fegyelmi eljárás indul – írja a
Mashable.