Több gimi is csatlakozott a menő ballagási ajándékozáshoz

Mintegy 20 középiskolában kérik arra a végzősök a családjaikat, ismerőseiket, hogy virág helyett jótékony célra fordítsák a nekik szánt pénzt.

  • hvg.hu hvg.hu
Több gimi is csatlakozott a menő ballagási ajándékozáshoz

Mint írtuk az Eötvös József Gimnázium egyik végzős diákja Facebook-bejegyzésben azt írta, osztálytársaival úgy döntöttek, hogy a ballagásuk alkalmából fogyatékos fiatalokon segítenek. Azt kérik minden rokonuktól, ismerősüktől, hogy a ballagási virágra szánt összeget vagy egy részét inkább jótékony célra fordítsák, segítsék a KézenFogva Alapítvány munkásságát.

Olvasónk hívta fel a figyelmünket, hogy a „KézenFogva Ballagunk!” kampányhoz nem csak az Eötvös, hanem még mintegy 20 középiskola tanulói csatlakoztak.

Egyébként már tavaly is meghirdették a kampányt, akkor közel egymillió forint jött össze, amiből az alapítvány két munkára felkészítő tréninget tudott a nyáron megszervezni fogyatékkal élő fiataloknak. Idén a kezdeményezés honlapja szerint már több mint 600 ezer forint gyűlt össze, pedig még van egy hét a ballagásig.

Menő ötlettel álltak elő a ballagó diákok

Az Eötvös József Gimnázium végzős diákjai arra kérik rokonaikat és barátaikat, hogy idén ne nekik kedveskedjenek ajándékokkal.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.