Ha valamire biztosan felkészít a magyar oktatás, az a sumákolás címmel a minap a hvg.hu-n megjelent cikkemre rengeteg komment érkezett. Általában elolvasom ugyan a cikkeimre érkező véleményeket, de nem mindig van időm válaszolni. Most sincsen, de a gyerekek, és így a jövőnk megéri, hogy néhány határidős feladattal megcsússzak.
Kutatóként csak olyasmit állítok, amit vagy én, de főképpen mások (akik millióan vannak, és évezredek óta foglalkoznak a tanulás és gondolkodás témájával) igazoltak.
Többen azt állították, nem bizonyítottam be, hogy a tananyag megtanulhatatlan. A pénteki diáktüntetést és témáját lehetne akár egyfajta felmérés eredményeként is értelmezni, de nyilván az nem reprezentatív, és a fekete-fehér leegyszerűsítő gondolkodásmód azonnal pártoskodásra szed minden konfliktust. A kormánypárti propaganda pedig ellenségének kiáltja ki azt, aki problémát jelez, jobbítani akar valamin. Tehát kell valami konkrétabb.
Az állításomat már sokkal régebben igazoltam. Még iskolapszichológus korszakomban szembesültem a most megírt problémával. Ez a rendszerváltásnak nevezett esemény előtt volt, 1987-ben. Egy mamut iskolában (2600 diák) küzdöttem a pedagógusokkal és gyerekekkel együtt, hogy élhetővé tegyük az élhetetlent. Próbáltam meggyőzni a tanárokat, hogy merjenek módszert váltani, mert nincsen vesztenivalójuk.
Mutogattam a felejtés görbéjét, amely szerint a gőzgép hatékonyságának szintjét sem éri el a tanultak megtartása, és javasoltam, hogy nézzük meg, hogyan működik ez a tananyagra.
Gyarmathy Éva
A szaktanárokat arra kértem, hogy adjanak fel 3 olyan kérdést a tantárgyukból, amelyekre minden 8. osztályos diák válaszolni tud, de nem a 8. osztályos tananyagból való. Az így kialakított kérdőívet mint műveltségi felmérést adtuk a gyerekeknek, és azzal motiváltuk őket, hogy a középiskolai ajánlásba (akkor még volt ilyen) a jó teljesítményt beírjuk. Az eredményt megdöbbenve látták a tanárok és én is: 50 százalék. Vagyis a legalapvetőbb, kevés kis tananyagnak is csak a felére emlékeznek a gyerekek. Később több iskolára is kiterjesztettük a vizsgálatot. Az eredmény 60 és 20 százalék között mozgott, az iskola hátterétől függően. A legjobb tanuló 89 százalékot ért el. (A kérdőívet e kötet végén meg lehet nézni, ki lehet próbálni.)
Bárki megismételheti a mostani tananyaggal a vizsgálatot, garantáltan nem lesz jobb a helyzet. Emiatt nem végeztem el most ezt a kutatást. Nem szeretek olyan vizsgálatot végezni, amelynek biztosan tudom az eredményét.
A megoldás? Ezer éve ismert: „Hallom, elfelejtem, látom, emlékezem, csinálom, megértem.” (Konfuciusz)
Sőt, a kutatási eredményeken alapuló tanulási piramist látva, mindenki meg tudja mondani, ki tanulhat a legjobban.
Gyarmathy Éva
Persze egyénileg és a tanulnivaló szerint is különbözőek az eredmények, és a tanulás piramisa inkább figyelemfelhívó eszköz és iránymutató arányokat jelez, mint pontos adatokat. (Mielőtt bárki jelezné, hogy nem elég tudományos a piramis.)
A témával foglalkozó nyitott gondolkodású szakemberek tudják, hogy a kulcs a személyre szabott tanítás. Ez megoldható lett volna már évszázaddal ezelőtt is, de most a digitális korszakban mind a módszerek, mind az eszközök, mind a szellemi közeg meglenne a gyakorlatba ültetéshez. Csak a szándék hiányzik. És persze útját állja a fejlődésnek néhány múmia, akik jól megélnek az ősi számonkérő/büntető tanítási, nevelési módszerekből.
És ha már kutatás: kérdezzünk meg pedagógusokat, oktatási szakembereket, pszichológusokat, szülőket és diákokat, hogy milyen egy jó iskola, ahol jó tanulni? Amit garantáltan senki NEM mond, hogy az ideális iskolában
- padsorokban ülnek a diákok,
- 45 percig egy témára kell figyelni,
- mindenki egyforma tananyagot tanul,
- a diákok érdeklődésétől független a tanítás,
- valódi tapasztalatok helyett tankönyvből tanulnak,
- elavult tananyagot tanítanak,
- a pedagógus előadja a tananyagot,
- dolgozatokkal mérik fel a diákok tudását.
Miért lennének motiváltak a gyerekek egy olyan iskolai tanulásra, amit senki nem tart jónak? Hogyan tudjon örülni a tevékenységnek, jól érezni magát és erőfeszítést tenni nap, mint nap a diák és a pedagógus, ha a tanítás mindennap erővel kimozdítja a komfortzónájából, de nem segíti, hogy megküzdjön a tanulás érdekében?
Ha az ideális iskoláról van szó, elég jó eséllyel valamilyen formában mindenki megemlíti az 6K (ne keresd a neten, most találtam ki) elemeit:
- Kommunikáció, együttműködés, társas helyzetek
- Keretek, közösen kialakított szabályok
- Kavalkád, sokféleség,
- Kezdeményezés, a választás lehetősége
- Kreativitás, alkotó tevékenység
- Kritikai gondolkodás, értelmezés, saját tudás kialakítása
6K. Ez a válaszom. A részleteket már sokan és sokfelé leírtuk. Van kiút!
A szerző Prima-díjas pszichológus, a magyarországi Diszlexia Központ megalapítója, az MTA tudományos főmunkatársa
