Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az intézmény főigazgatója levélben tájékoztatta a dolgozókat a kritikus helyzetről.
Katasztrofális pénzügyi helyzetben van a Magyar Természettudományi Múzeum az Index információi szerint. A lap több forrásból úgy értesült, hogy Berner Zsolt, az intézmény főigazgatója levélben tájékoztatta a dolgozókat, hogy nem kizárt, hogy nem tudnak időben és teljes munkabért utalni.
Az okokat a főigazgató a járvány miatti bevételkiesésekkel és a központi támogatások elvonásával magyarázta. A levél szerint a múzeum „olyan pénzügyi kényszerhelyzetbe került, hogy a rendelkezésre álló keretek nem elégségesek a gyűjtemények megóvásához és a működtetéshez, és az Önök által végzett munka megfelelő körülményeinek biztosításához szükséges szolgáltatások ellenértékének valamint az illetmények együttes, határidőben történő teljesítéséhez.”
Az Index azt írja: a vezetőség a jelenlegi helyzetben nem lát más lehetőséget a múzeum működésének fenntartására, minthogy ennek költségeit a bérkeretből fedezzék.
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter június elején jelentette be, hogy jóváhagyta a kormány Debrecen 2030-ig tervezett fejlesztési koncepcióját, amiben benne van az új Természettudományi Múzeum építése is. A miniszter megerősítette, hogy a döntés végleges, a múzeumot elköltöztetik Budapestről. A döntés ellen több magyar tudós tiltakozott.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.