Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Palkovics László innovációs miniszter a közös sajtótájékoztatón pedig kiemelte, hogy a magyar települések évek óta pártpolitikai csatározásoktól mentesen fejlődnek.
A kormány, elsőként a nagyvárosok közül, jóváhagyta Debrecen 2030-ig tervezett fejlesztési koncepcióját, amelynek célja, hogy a város Magyarország keleti régiójának központja legyen – mondta Palkovics László kedden.
A mintegy 600 milliárd forint forrásigényű projekteket tartalmazó Debrecen 2030 program öt pillére a gazdaság, a közlekedés, az oktatás, a kultúra és a városfejlesztés, tette hozzá az innovációs és technológiai miniszter.
Palkovics ezután az ország egyik "legfőbb városának" nevezte Debrecent, ugyanakkor megjegyezte, hogy "a magyar kormány fejlesztési politikája nem tesz érdemi különbséget a kis- és a nagy települések között". Azt is állította, hogy
a magyar települések évek óta pártpolitikai csatározásoktól mentesen fejlődnek.
Papp László, Debrecen polgármestere a zászlóshajó projektek közül kiemelte az új Természettudományi Múzeum és egy komolyzenei hangversenyterem megépítését, új villamosvonal létrehozását, de kiemelt feladatnak nevezte az erdők és a zöld területek védelmét, minőségi megújítását, a megújuló energiára épülő fejlesztéseket és a Civaqua-programot, amely a Tisza vizét a Keleti-főcsatornán keresztül juttatja majd el Debrecen területére.
Kósa Lajos, a térség fideszes országgyűlési képviselője máig ható történelmi példákat is sorolva azt mondta,
a magyar jövő Debrecenben épül".
A Debrecen 2030 programot magyar, patrióta, jövőt építő, nyitott szemléletű fejlesztésnek nevezte, és hogy a siker kulcsa a debreceni Református Kollégium épületén olvasható: "Orando et laborando", imádkozzál és dolgozzál.
Bács Zoltán egyetemi kancellár szerint a Debrecen 2030 program keretében 2023-ig 15 milliárd forintot fordítanak egyetemi infrastruktúrafejlesztésére, 19 milliárdot pedig műszaki és informatikai beruházásokra.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.