A Jo Malone eredeti reklámjának a koncepcióját parfümcég globális nagykövetének kinevezett, a Star Warsból is ismert színész, John Boyega találta ki, ő rendezte és ő szerepelt is benne.
A kínai piacra szánt reklámból azonban nemcsak, hogy kivágták, hanem az egészet újra is forgatták Liu Haroannal – ebben a verzióban egyetlen fekete szereplő sem bukkant fel.
A Jo Malone Boyega művészi kvalitásainak a dicsérete mellett bocsánatot kért a helyi kampány kivitelezéséért, kitérve arra is, hogy a kisfilm koncepciója épp a színész személyes tapasztalataiból született, ezért nem lett volna szabad lemásolni. A reklámot rögtön visszavonták.
A Hollywood Reporter cikkéből kiderül, hogy Boyega nem is tudott a kisfilm újraforgatásáról, a Twitteren szembesült azzal, hogy lecserélték egy kínai szereplőre. Egyesek szerint tisztán marketingdöntésről volt szó, nem pedig rasszizmusról.
Nem ez az első alkalom ugyanakkor, hogy Boyegát kisatírozták a kínai fogyasztóknak szánt hirdetésekből. A Guardian egy 2015-ös példát hoz, amikor a Star Wars: Az erő ébredése című film plakátján Boyega karakterét jelentősen lekicsinyítették – ahogy Csubakkát is.
John Boyega többször beszélt a rendszerszintű rasszizmusról, amelyet a Star Wars forgatása alatt megtapasztalt. Többek között az ő szerepe miatt indult felhívás a Twitteren a franchise bojkottjára.