Gyerekként egyáltalán nem értettem, hogy van az apukámmal, hogy szeretlek, fontos vagy, odafigyelek rád, meghallgatlak – de ha részeg vagyok, akkor agyonverlek. Már akkor is éreztem, hogy ez valahogy nem oké. És egyre romlott a helyzet, egyre többet ivott

- írja a Szilvia néven futó megszólaló az Újraépített életek - Történetek szenvedélybeteg szülők felnőtt gyermekeiről című kötetben. Magyarországon legkevesebb 400 ezer “elfeledett” gyerek él függő családban, és noha könnyen előfordulhat, hogy a sorstársak csak felnőttként találnak egymásra, mégis számos közös jellemzőt fedezhetnek fel önmagukban. Békési Tímea addiktológiai konzultáns, etnográfus és dr. Kassai Szilvia interkulturálispszichológia-szakértő arra vállalkozott, hogy az ő hangjukat keresse meg és hangosítsa fel: néhány elengedhetetlen információ után tizenhárom önvallomást olvashatunk arról, milyen volt abba belenőni, hogy apa és/vagy anya reggel még (jobb esetben) szeret, este viszont már egy kiszámíthatatlan szörnyeteg. Hogy milyen és mivel jár elviselhetetlen terheket cipelve felnőtté válni.

Mivel a függők gondolatai leginkább a szenvedélyük körül forognak, a hozzátartozók pedig gyakran erejükön felül igyekeznek egy normális család látszatát kelteni, a gyermek igényei háttérbe szorulnak – írtuk egy korábbi cikkünkben. Az elhagyatottság érzése mellett rengeteg elfojtott harag lehet bennük, és gyakran nem is ismerik fel segítség nélkül ezeket az érzéseket, csupán van bennük valamilyen belső űr vagy diszkomfortérzés. Ez persze veszélyeztetetté teheti őket arra, hogy maguk is szerhasználókká váljanak, vagy hogy külső ingerektől várják a belső egyensúly helyreállását.

HVG Könyvek

Az Újraépített életek történetei nem leplezik, milyen nagyon nehezen is áll helyre ez a bizonyos belső egyensúly: kiviláglanak belőlük olyan sebek, momentumok és folyamatok, amelyek a legtöbb érintett számára ismerősek lehetnek. A próbálkozások, amikor a gyerek úgy érzi, ha eleget és elég jól próbálkozik, lehozhatja a szülőt a piáról, a fásult, rutinos takarítás, amikor apát vagy anyát ki kell vakarni a saját hányásából, a túlzott felelősségvállalás, a parentifikáció (amikor a gyerek szülői szerepbe kényszerül), az öngyilkossági kísérletek ijesztő pillanatai. A billenő kilincs hangja, amelyből már tudni lehet, milyen passzban van a függő szülő, a „dugihelyek”, ahol az üvegeket tartja. A meg nem élt gyerekkor, amit el kell gyászolni annak érdekében, hogy lehessen jövő. Merthogy van jövő. Ahogy a szerzők is írják, a kötet megírására az sarkallta őket, hogy elmondják,

többek vagyunk, mint a traumáink. Ugyan bizonyos mértékig meghatároz minket, honnan jövünk, és milyen hatások értek, de szerencsére nem csak ebből állunk.

Hozott anyag

„A húgom azt mondja, neki az első emléke, hogy viszem őt bölcsődébe, húzom-vonom az utcán, úgy, hogy a cipője nincsen bekötve (nem tudtam bekötni neki), és kiabálok. Nyilván azért, mert nem tudtam megoldani a feladatot. Én akkor voltam hat”

- írja a kötetben Karafiáth Orsolya, aki mellett még ketten, Tompa Andrea és Kiskovács Attila mesélték el névvel a saját történetüket. Karafiáth, aki évek óta nyíltan beszél a családja történetéről, és saját függőségéről is, azt írja, a családi egyensúly fenntartásához ő a bohócszereppel járult hozzá, mindig jó kedvet akart csinálni. A kötet szerzői Kelemen Gábor addiktológus, pszichiáter 2001-ben leírt kategóriái alapján különböztetik meg és tekintik át a „hős”, a „bűnbak”, az „elveszett gyermek” és a „bohóc” szerepeket, amelyek „megakadályozzák, torzítják a gyermek személyiségfejlődését, mert a szerepnek való megfelelés közben háttérbe szorul a saját fejlődési folyamat.” Felhívják ugyanakkor a figyelmet arra is, hogy ezek a szerepek ritkán valósulnak meg vegytisztán, néha egyik-másik nagyobb súllyal van jelen, de a gyermek akár váltogathatja is őket a személyiségfejlődése során.

AFP / ANP / Roos Koole

A tizenhárom mesélő közül többen is azonosítják magukat a fenti szerepekkel, és írnak arról, nekik milyen a viszonyuk az alkohollal – a statisztikák szerint a szenvedélybeteg családban felnőtt gyermekek több mint egyharmada maga is függő lesz, de a könyvben azok vannak túlsúlyban, akik nem lettek azok -, milyen stratégiákat választottak a túléléshez akkor, amikor épp azok hagyták cserben őket, akik mellett a leginkább biztonságban kellett volna érezniük magukat. „Megterhelő volt gyerekként lemenni a kocsmába, könyörögni, sírni az apámnak, hogy ne igyál többet, gyere már haza, majd hazatámogatni. Anyám nem tudott vele mit kezdeni, egyedül én tudtam rá hatni. Ha én kértem, hogy feküdjön le aludni, akkor lefeküdt, ha mellé feküdtem. Irtóztam ettől, mert büdös, dohányos, részeg és undorító volt, de megtettem, mert akkor végre nyugalom lett otthon” – írja a már említett Szilvia, az Adél keresztnevű nő pedig egy adminisztrációs jelenet segítségével foglalta össze az elfeledett gyerekek magányosságának lényegét:

Tizenhét éves koromban azt mondta nekem a gyámhivatali ügyintéző, hogy akkor most már én leszek az anyukám anyukája. Néztem rá, és azt gondoltam, maga tényleg ennyire hülye? Nem akarok anyám anyja lenni, saját magamnak akarok egy anyukát. Dühös voltam rá, mert megkérdőjelezte a gyermeki létemet, a szükségleteim jogosságát.”

Függőség a családban - de mit tehet a gyerek?

A szenvedélybeteg szülők gyerekei sokszor ijesztően magukra maradnak a rendezetlen családi hátterükkel, és nem is biztos, hogy felismerik: ami otthon zajlik, az nem normális. És sokszor azt sem tudják, hogy kaphatnak segítséget.

A hiány ott marad, de lehetséges boldogulni

Ahogy az Újraépített életekből is kiderül, azt, hogy valaki szenvedélybeteg családból jön, csak ideig-óráig lehet kozmetikázni: szembenézni a gyerekkori, kamaszkori, vagy akár felnőttkori traumákkal kínkeserves munka, mégsem úszhatja meg egyetlen érintett sem, hiszen a szülők iránt érzett düh, az ismétlődő, szerencsétlen párválasztás, a túlteljesítés mások szeretetének kiérdemlése érdekében valósággal felemésztik az embert.

Ahogy a szerzők érzékletesen írják: a szenvedélybeteg családokban generációról generációra adódik tovább a minta, a sérült – bizonytalan, elkerülő, félelemteli – kötődés. „Ebből következik, hogy a felnőttkori választott partnerrel is ez a kötődési munkamód fog ösztönösen bekapcsolni, ami megnehezíti vagy lehetetlenné teszi az elköteleződést, a megfelelő intimitás és biztonságérzet kialakulását. A függő családban felnőtt gyermek gyakran hasonlóan rosszul működő családban nevelkedett emberrel kerül kapcsolatba. Minden választásnak (pár, hivatás) a hátterében ott lesznek a tudattalan, diszfunkcionális indítékok. A bizonytalanul kötődő ember nem fog tudni biztonságos kötődésűvel kapcsolódni – bár ez minden vágya.”

Reviczky Zsolt

A mesélők a gyógyulást mind a szembenézéssel kezdték, egészen pontosan azzal, hogy megvizsgálták, a szüleik mit kaphattak, honnan jöttek: ha egy érintett tudja, hogy az anyja vagy az apja nem várt vagy vert gyerek volt, rideg vagy szintén szenvedélybeteg családban nőtt fel, akaratlanul is elkezdeni megérteni őt. Ezek az okok persze nem szolgálnak mentségül az elrabolt gyerekkorért, és senki nem állítja, hogy megbocsátani könnyebb lenne miattuk (ez sokszor egyáltalán nem is megy). Azt megérteni azonban, hogy miért működtek úgy, ahogy, segíthetnek abban, hogy az apró mozaikdarabok a helyükre kerüljenek a függő szülők gyerekeiben. Már csak azért is, hogy lássák: nekik már nem kell elkövetniük ezeket a hibákat. A szüleik tetteiért valójában soha nem kellett volna felelősséget vállaniuk, magukért azonban már kénytelenek lesznek. Kiskovács Attila ezt úgy fogalmazza meg:

Foglalkozni kell a történetünkkel, nem a szőnyeg alá söpörni, mert a legrosszabb, ha úgy teszünk, mintha mi sem történt volna. Ám nem nyalogathatjuk a sebeinket életünk végéig, nem mondhatjuk, hogy nekünk azért nem sikerülhet, mert ilyenek voltak a szüleink.

Az Újraépített életek segíthetnek abban, hogy az érintettek tudják, az az érzelemhalmaz, ami bennük van, többszázezer társukban is ott lakozik. Hogy senkinek nem lenne szabad úgy felnőni, ahogy nekik, az kétségtelen. A túléléshez azonban iszonyatos erőre volt szükségük, és ha a gyógyulás során elakadnának, elbizonytalanodnának abban, hogy szerethetők, hogy megérdemlik a jobb életet, és hogy tudják másképp csinálni, akkor erre az erőre nem árt emlékezniük. S ha nem megy, a kötet szereplői majd eszükbe juttatják.

Hogyan lehet feldolgozni a szenvedélybeteg családból indulás traumáját és megakasztani a generációról generációra továbbadott rossz mintákat? Az ingyenes online beszélgetés résztvevői: Békési Tímea addiktológiai konzultáns és Dr. Kassai Szilvia interkulturálispszichológia-szakértő. Időpont: 2022. június 9., 18:00-19:30 Az élő beszélgetést zárt Facebook-csoportban követheti majd, amelynek során kérdéseket tehet fel a szakembereknek. Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amelyet ide kattintva tud megtenni.

A könyvet itt vásárolhatja meg:

HVG Könyvek Kiadó - Újraépített életek

Történetek szenvedélybeteg szülők felnőtt gyermekeiről „Vegyük végre észre, hogy nemcsak a problémás családtag szorul segítségre, de mi is! Vegyük észre, hogy van út vissza a normálisba, még ha fájdalmas és hosszú is! Ez a könyv segít abban, hogy elinduljunk ezen az úton, a múlttal való szembenézés, a feldolgozás és a megbocsátás útján."