„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A rapper hívatlanul jelent meg, kínos jelenet lett a vége.
Kanye West hívatlanul és bejelentés nélkül jelent meg a Skechers Los Angeles-i irodájában, ahonnan rövid szóváltás után ki is tessékelték. Az incidens után a cég közleményt adott ki, amelyben azt írták, nem áll szándékukban együtt dolgozni Westtel, illetve közölték azt is, hogy a rapper engedély nélkül filmezett az épületben.
A Skechers közleménye egy nappal az után érkezett, hogy az Adidas jelezte, felbontotta a szponzori szerződést a rapper/divattervezővel. Az elhatárolódás előzménye, hogy Kanye West az elmúlt napokban több fórumon is antiszemita és rasszista megjegyzéseket tett. A Skechers a közleményben hangsúlyozta: elítélik a megosztó megnyilvánulásokat, és nem tolerálják az antiszemitizmust vagy a gyűlöletbeszéd bármely formáját.
Korábban már a Twitter és az Instagram is felfüggesztette Kanye West profilját a zenész antiszemita megjegyzései miatt. Szintén szakított vele a Balenciaga és a Gap is.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.