Ajándéklink létrehozása

Ha a FIFA-döntőn nem is, az utcagyerekek vébéjén volt Katarban magyar focicsapat

Néhány héttel azelőtt, hogy Ronaldóék megkezdik a küzdelmet a világbajnoki címért, Katarban rendeztek egy másik futball-vb-t is, amelyen részt vett a magyar csapat is. Az Utcagyerekek Világbajnokságán nem sikerült ugyan a nyolc közé jutnunk, de a fiúk óriási élményekkel tértek haza.

Sötétben, hideg, szemerkélő, őszi esőben tartotta szokásos edzését szerdán is az Oltalom Sportegyesület a Margitszigeti Sportcentrumban. Lelkes tinik és fiatal felnőttek – elsősorban állami gondozottak, menekültek, illetve mindenféle hátrányos helyzetű gyerekek – gyűlnek össze itt heti kétszer, őket látogattuk meg.

Street Child World Cup

Közülük tíznek október közepén életre szóló élményben volt része: a Street Child World Cup-on (SCWC – utcagyerekek világbajnoksága) vehettek részt Dohában. Igen, pont ott, ahol a vasárnap induló katari világbajnokság legtöbb meccse is lesz, ahol néhány év alatt a sivatagból kinőtt többek közt egy – ilyen szintű sporteseményt kiszolgáló – városrész.

Az SCWC története 2010-ben kezdődött, amikor is Dél-Afrikában a spanyolok meneteltek el a világbajnoki címig. Az angol John Wroe, a Street Child United (SCU) nevű angol civil szervezet elnöke, korábban ott járva azt vette észre, hogy bár ebben az országban rengeteg gyerek él az utcán, a nagy rendezvények idején a rendőrség módszeresen begyűjti őket, és ki tudja, hova szállítja, hogy ne legyenek szem előtt. Így volt ez egyébként a vb idején is.

A magyar csapat esti edzése a Margitszigeten
A magyar csapat esti edzése a Margitszigeten
Reviczky Zsolt

„Wroe arra gondolt akkor, hogy meg kellene fordítani ezt az egészet: nem láthatatlanná, hanem láthatóvá kellene tenni ezeket a gyerekeket. Adni kellene nekik egy biztonságos teret, például egy focipályát, ha már ott lesz a vb, ahol megünnepelhetik őket azok, akik eddig félretették őket. Kitalálta, hogy szervez nekik egy külön vb-t. 2010-ben volt az első ilyen rendezvény, amelyen akkor még csak nyolc ország vett részt” – mesél a kezdetekről Gottgeisl Dóra, az Oltalom Sportegyesület szociális munkása, az idén Katarba utazó gyerekek egyik kísérője.

Gottgeisl Dóra, az Oltalom Egyesület szociális munkása
Gottgeisl Dóra, az Oltalom Egyesület szociális munkása
Reviczky Zsolt

Azóta mindig, amikor a FIFA-vb döntője van, ahhoz időben közel, ugyanabban az országban rendeznek Utcagyerekek Világbajnokságát is. Volt 2014-ben Rióban, 2018-ban Moszkvában is, most pedig októberben Dohában, ahol a 28 csapatból az egyik ezúttal a magyar utcagyerek-válogatott volt. A mintegy 300 részt vevő gyerekből 10 fő képviselte Magyarországot.

„Magyarországon nincsenek utcagyerekek, legalábbis egészen mást jelent itt ez a fogalom, mint mondjuk Indiában vagy épp Dél-Afrikában” – mondja a csapat edzője, Hegyi Frigyes, aki alaposan ellátja bemelegítő feladatokkal a gyerekeket, amíg beszélgetünk. Végül a magyar színeket több gyermekotthonban élő fiú, valamint afgán, iráni, pakisztáni – Budapesten kikötött – menekült családokban nevelkedő társuk képviselte.

„A kiválasztás nagyon nehéz volt, nemcsak a sportteljesítmény számított, hanem különböző szociális szempontot is figyelembe vettünk, de leginkább azt, hogy ki az, aki szívvel-lélekkel edz” – magyarázza Frigyes, aki azt is hozzáteszi, volt olyan csatáruk, aki magatartás probléma miatt maradt ki.

A világbajnokságra egyébként civil szervezetek nevezhetnek bárhonnan a világból, 14–19 éves focistákkal. Magyarországról – az Iványi Gábor nevével fémjelzett Oltalom Karitatív Egyesülettől évek óta függetlenedett, de azzal a mai napig szorosan együttműködő – Oltalom Sportegyesület adta be a kétfordulós pályázati anyagát. 2020 nyarán derült ki, hogy bekerültek a 28 csapat közé.

Hegyi Frigyes
Hegyi Frigyes
Reviczky Zsolt

Bár a kinti költségeket – szállás, ellátás, egyéb költségek – a szervező SCU fizette, az utazás a magyar szervezetet terhelte. Ez adományokból jött össze, magán és céges felajánlása tették lehetővé, hogy kifizessék a repülőjegyekre a mintegy hárommillió forintot, továbbá az edzőtábort, a szükséges Covid-teszteket, sőt még egyenpólót is sikerült vásárolni. Így végül Európából – Anglia és Bosznia és Hercegovina mellett – Magyarország volt a harmadik résztvevő a kupán.

Nem egy hagyományos sportbajnokságot kell elképzelni (már ha bárki egy katari utcagyerek vb-t hagyományos sportbajnokságnak képzelne el), sokkal inkább egy nemzetközi fesztivált, ahol a művészeti programok, városnézés, tengeri fürdés, gyerekjogi konferencia mellett van foci is. A rendezvény fő célja, felhívni a figyelmet arra, hogy – az SCU becslései szerint – ma is 150 millió gyerek él a világon az utcán, kitéve erőszaknak, éhezésnek, jogtalanságnak.

Miközben beszélgetünk Dórával és Frigyessel, záporoznak a találatok a mögöttünk lévő kapuba, a pályán magyar, arab, angol nyelven örülnek vagy bosszankodnak a játékosok. Időnként egy-egy labda el is gurul, így lehetőségünk van megszólítani néhány kis focistát is (szigorúan edzői engedéllyel) a katari résztvevők közül. Mindannyiuknak óriási élmény volt természetesen az út, az különösen, hogy az első meccsük előtt felhangzott a magyar Himnusz, „mint az igazi válogatott meccseken”. Igaz, a fociszereplésük miatt sajnálkoznak kissé. A csoportmérkőzéseken játszottak Uganda, Szíria, Nepál, Mauritius csapata ellen (kétszer 10 perces, kispályás mérkőzések voltak), de csak az előbbit tudták legyőzni 2-0-ra. Nem kerültek be a nyolc közé.

Reviczky Zsolt

A 18 éves Lali (Jónás Lajos) festőnek tanul, most fog végezni, és az a célja, hogy majd vállalkozást indítson. Legnagyobb szerelme a foci. Gyermekotthonban nőtt fel, oda mentek edzést tartani két éve az Oltalom SE-től, onnan járt aztán rendszeresen ide a pályára, és jár azután is hogy kikerült az otthonból.

„Nagyon örültem, hogy repülővel utazhattam, most először életemben, és hogy új embereket, ismeretlen kultúrákat ismerhetek meg. Na és persze, hogy focizhatok!” – mondja. A tíz nap alatt barátságok is szövődtek: Lali egy nigériai sráccal azóta is mindennapos levelezésben van. Ennyit tudhatunk meg tőle, rohan vissza a pályára.

Hogy nagy élmény volt mindenkinek, azt felnőtt beszélgetőtársaim is megerősítik. Frigyes úgy fogalmaz, hogy „hatalmas kultúrsokk volt” neki is, a gyerekeknek is. Úgy véli, hogy bár nagyon színes, érdekes volt a program, „arányaiban lehetett volna több foci”. Dóra azért hozzáteszi, hogy nagyon izgalmas volt a nemzetbemutató est is, ahol minden csapatnak kis műsorral kellett készülni. „A legtöbben táncoltak, mi kis színdarabot tanultunk be, amiben a csapatunk sokszínűségét emeltük ki” – mondja.

A magyar csapat ugyanis önmagában megtestesítette a multikulti fogalmát a soknemzetiségű összetételével. „Van, aki beszél angolul, van, aki sem angolul, sem magyarul nem tud. De a foci nyelve közös. És a buszban a nagy éneklésekben, az esti zenés, táncos programokban is mindenki benne volt.”

Voltak iskolalátogatáson, beültek egy arab és egy nemzetközi iskola óráira, megnézték a várost, az Iszlám Művészetek Múzeumát, fürödtek a tengerben, megkóstoltak számos helyi ételkülönlegességet, eleget tettek a brit nagykövetség fogadásmeghívásának is.

Sok gyereknek, talán élete álma teljesült, amikor a Paris Saint-Germain FC kapusa tartott egy kis edzést. Kiváltképp a most 15 éves palesztin Adelnak, aki óvónő édesanyjával él Budapesten, édesapja hétéves korában meghalt. „Otthon arabul beszélünk, de tudok angolul, magyarul, most tanulok oroszul” – mondja, de ő is hozzáteszi, a legfontosabb életében a foci. Három éve, egy barátja révén került az Oltalom edzéseire. Ő is hatalmas élményekkel és máig tartó baráti kapcsolatokkal tért haza Katarból. Azt is elárulta, miért nem sikerült elég jól a kupaszereplésük. „Jók voltunk, de nem voltunk felkészülve arra, hogy az ellenfeleink ennyire nyomni fognak, ennyire jól passzolnak, és erősebbek nálunk.”

Bár Frigyes szerint a gyerekjogi konferencia nem volt túl izgalmas, Dóra kiemeli, hogy talán most volt először lehetősége az érintetteknek (a gyerekeknek) nagy és figyelmes plénum előtt elmondani a problémájukat. „Ez egy óriási lehetőség volt, de persze meg is illetődtek a legtöbben, talán ezért nem ment túl gördülékenyen.” Az edző inkább azt emelte ki, hogy amikor egy-egy szünetben valahonnan előkerült egy labda, rögtön lehullt minden gát, minden nyelvi nehézség, és elkezdtek focizni a gyerekek.

„Katar furcsa hely, kicsit szellemváros. Minden nagyon tiszta, új építésű, de embereket alig látni” – írja le a helyszínt Frigyes. A SCWC résztvevői az Education City nevű városrészben laktak kis házakban. „Olyan, mint egy lakópark, aminek a kerítésén túl már csak a sivatag van. Mint egy filmes díszletváros.” Egyébként itt található az Education City Stadion is, ami nemsokára hat csoportmérkőzésnek, egy nyolcad- és egy negyeddöntőnek ad otthont.

A világkupán résztvevő csapatok családi fotója
A világkupán résztvevő csapatok családi fotója
Street Child World Cup

A hírhedt katari kulturális szigorból nem sokat éreztek, mint mondják, állandóan kedvesen kísérték őket, de egyébként is, mintha egyfajta burokban lettek volna. Talán a tengerparton volt egy kis zavar, hogy a felnőttek közül, ki, milyen ruhát viselhet (a nők nem vetkőztek le), de volt olyan férfi, akire rászóltak, hogy vegyen fel pólót.

Újabb elgurult labda, újabb kis focista, akit megszólíthatunk. Ezúttal a 13 éves iráni Armin Soltani áll meg egy pillanatra. Ő édesapjával él Budapesten, a család többi tagja otthon van Iránban. Tört magyarsággal ecseteli, milyen fontos neki ez a csapat és a foci. „Nem sikerült a továbbjutás, de nem baj, majd többet gyakorolunk” – mondja. Még feltettük a „szülők leghülyébb kérdését” is: „lőttél gólt?” – „Dehogy, én védő vagyok” – jön a válasz. Na, ja.

Armin Soltani
Armin Soltani
Reviczky Zsolt

2026-ban, az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó közös vb-je idején, ha kijutnak, talán majd meg is mutathatja Armin és csapata, hogy eleget gyakoroltak-e a jobb eredményre.

Az atlétikai centrumból kifelé menet jut eszembe, hogy azt viszont nem is kérdeztem, ki nyerte a vb-t. Még jó, hogy az internet mindent tud: a lánycsapatok közül Brazília, a fiúk közül Egyiptom.

 

Még több Élet+Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

 

Hozzászólások