Az elmúlt időszakban ismét fellángolt a közéleti vita a kormány kultúrharcáról, miután kiderült, hogy az Orbán Viktor politikai igazgatója, Orbán Balázs által vezetett Mathias Corvinus Collegium (MCC) a 98,41 százalékos tulajdonosává vált a Librinek. Az erről szóló cikkeinket itt találja.

A hvg.hu most megkérte Ungváry Rudolfot, hogy mondja el véleményét a felvásárlásról. Az író válaszként küldött írását változtatás nélkül közöljük:

„Holland licit: csökkenő árajánlatú ígéret. Pl. az induló árajánlatot 100 %-nak véve, a következő ajánlat ennek mondjuk 80 %-a, a következő 60 %/-a stb. Végül felrobban egy kézigránát egy kukában, vagy egy levágott lófejet pillant meg valaki, amikor felhajtva takaróját, nyugovóra szeretne térni. Ezt követően a jav az eredeti 10–20 %-áért tulajdonost vált, és az eladó remélheti, hogy még hosszú ideig egészséges életet él.” (Túlélők Lexikona)

Van, aki holland licittel kerül szemben, és van akinek elég, hogy tud róla. Főleg nagyon. Az ilyen felismeri, hogy egy olyan befektetőnek adhatja el a cégét, amely elkötelezett a magyar könyvpiac iránt és – bölcsen – keres magának egy másik befektetést, ahol békében él és majd nem cipőben, hanem szerettei körében halhat meg.

Hogy a Libri megkaparintásának mi a célja, azt csak az nem látja, aki nem akarja látni. Kiváló eszköz ehhez a nemakaráshoz például az súlyos aggályokat kifejező nyilatkozat, vagy a nyilvánossá tett „felállás”. Akár az „óva intjük Amerikát!”. Néhány év, és a Libri és kapcsolt részeinek bármely szerzője járhat úgy, hogy kéziratát mégse fogadják el. Akár nyilatkozott korábban, akár felállt és aztán leült máshol. „Fönt”, a „haza magasában” egy kancellár vagy valamilyen más beosztású politikai hóhér átnéz egy felterjesztett listát, és kihúz. Mivel elkötelezett a magyar könyvpiac iránt.

Egyáltalán mérlegelni azt, hogy a Libribe való rendszercsatlós részvényvásárlási behatolásnak vajon a nagyobb profitszerzés-e a célja, akkora hibbantság, mint amikor valaki a guillotine alatt azzal kábítja magát, hogy talán beragad fönt az élesre fent bárd, mert elfelejtették megolajozni.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer, hogy minden nem árja családban akadt legalább egy olyan rokon, aki azt mondta a többieknek, hogy „ti mindannyian meg vagytok hülyülve”, és Amerikáig meg se állt. Ma mindegy(nek látszik), hogy valaki árja-nemárja, és talán Amerikába is hiába fog már menekülni.

Vígasztaljunk, ha vigasz, hogy minden gyalázat után marad legalább egy, aki túlél. Az meg azt nem fogja érteni, hogy hogyhogy nem lehetett ezt előre látni. És talán meg is írja.