Sokszor meghalt, de mindig csak majdnem – végső búcsú Ozzy Osbourne-tól
„Bármit csinálhattok velem, de a kiba…ott tetkóimhoz ne merjetek nyúlni!” – szólt az orvosokhoz az élet határán lebegve a rock nagy túlélője.
A műsorvezető az Ázsia Expressz forgatásán szeretett bele egy jógaoktatóba, de a mesésen indult szerelem nem tartott sokáig.
Hivatalosan is kimondták Demcsák Zsuzsa és indiai származású férje, válását.
Mivel Krishan Dangwal a Blikk értesülései szerint már több mint egy éve visszaköltözött Indiába, a házasság valószínűleg videóhíváson keresztül ért véget.
Demcsákék egy névtelen ismerős szerint békésen búcsúztak el egymástól. A hivatalos procedúrát megkönnyítette, hogy nem volt közös vagyonuk, gyermekük, így semmiben nem kellett megegyezniük.
A bulvárlap felidézi, hogy a jógaoktató exférjét Demcsák 2019-ben, az Ázsia Expressz forgatásán ismerte meg, és néhány hét alatt olyan komolyra fordult a kapcsolatuk, hogy már kint jelképesen megházasodtak.
Aztán a férfi Magyarországra költözött, és 2020-ban hivatalosan is összeházadostak.
A válást azután jelentették be, hogy Demcsák hónapokra Dominikára utazott a Money or Love című műsor forgatása miatt.
A férjemmel minden döntést közösen hoztunk meg, így hosszas gondolkodás után a szétválás mellett is közösen döntöttünk. Jövőbeli, a munkával kapcsolatos terveink olyan hosszú időre választanak el egymástól, ami – sajnos – nem teszi lehetővé a házasságunk fenntartását. El kell engednünk egymás kezét, de mindig ott leszünk egymásnak, mint legjobb barátok – írta akkor a közleményében a magyar műsorvezető.
„Bármit csinálhattok velem, de a kiba…ott tetkóimhoz ne merjetek nyúlni!” – szólt az orvosokhoz az élet határán lebegve a rock nagy túlélője.
A Black Sabbath legendáját szülőhelyén búcsúztatták, gyakorlatilag leállt az élet Birminghamben.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is.
A miniszterelnök szerint lengyel kollégája utálja őt.