Március elsejétől március 17-ig látogatható a Fénydóm az állatkerti Biodómban. A Fénydóm az Állatkert honlapja szerint „hazai és külföldi fényművészek több száz intelligens lámpával, projektorokkal, nagy teljesítményű diavetítő berendezésekkel életre keltett alkotásait” jelenti, amelyek „egyedülálló fénykörnyezetet teremtenek” a Biódómban, amit belülről most először láthatott a nagyközönség.
Két nappal a megnyitó után azonban az egyik látványelemet ellopták, erről maguk a szervezők számoltak be a Fénydóm Instagram-oldalán. Azt írták, hogy a tegnapi nap folyamán, azaz március 3-án „zárás előtt 1 órával ellopták a lézerpadlót, a gyerekek egyik kedvenc attrakcióját, a csónakázó mederből”.
A Fénydóm stábja ugyanakkor úgy döntött, hogy nem tesznek feljelentést a tettes ellen, amennyiben a lézerpadlót március 4-én visszahozzák a tettesek. A posztban emlékeztetnek arra, hogy a dóm teljes területe be van kamerázva, „így, reméljük, gyorsan visszakapjuk a kék lézerpadlónkat”.