Kaposváron egy fizikai bántalmazásokkal terhelt kapcsolatból kiutat kereső nő kézjellel kért segítséget egy ruhabolt eladójától. Az áldozat az agresszor jelenlétében mindössze annyit mert tenni, hogy kezét maga elé emelve felmutatta a néma segélykérés nemzetközi kézjelét.
Az RTL Fókusz című műsorában most a bolt alkalmazottja szólalt meg. Mint mondta, azonnal értette a jelzést, és értesítette a rendőrséget. „A hölgy és az úr bejöttek a bejáraton az üzletbe, ahol dolgozom. Az úr jött a hölgy mögött. Már a jelzést mutatva jött felém a hölgy, felvéve velem a szemkontaktust. Akkor láttam, hogy ki vannak sírva a szemei, majd ismét jelezte, hogy bajban van és segítséget kér. Elhaladtak előttem, és egyből rendőrt hívtam” – idézte fel a műsorban a vélhetően sorsfordító pillanatokat.
A bolti alkalmazott a kamerán kísérte figyelemmel, hogy mi történik, majd amikor a férfi kiment az üzletből, odament a nőhöz, és szólt neki, hogy maradjon ott, mert jönnek a rendőrök. A hatóságok pár perc múlva ki is érkeztek a helyszínre, ahol elfogták a 23 éves férfit, akit kapcsolati erőszak megalapozott gyanúja miatt kihallgattak, és őrizetbe vettek. Az elkövető szabadlábon védekezik, de távoltartást rendeltek el vele szemben.
A bolti eladó elmondta azt is, hogy a TikTokról ismerte a néma segélykérő jelzést, és ennek köszönhetően értette meg azonnal, hogy a nő bajban van.
A mozdulatról a rendőrség is közzétett egy illusztrációt.

SIGNAL FOR HELP, néma segélykérés
police.hu