szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Nélküled ingyenkoncerteken csendülhetett fel az állami támogatásnak köszönhetően.

Tavaly októberben a Honvédelmi Minisztérium alá tartozó HM Zrínyi Geoinformációs és Toborzástámogató Közhasznú Nonprofit Kft. 17,5 millió forintos szponzorációs szerződést kötött a Hangos Szó Kft.-vel, az Ismerős Arcok zenekar basszusgitárosának, Galambos Nándornak és feleségének a cégével – írja az mfor.hu, amely az állami szerződéslistáját átnézve bukkant rá többek között az Ismerős Arcokra.

Az állami cég százmilliókat költhet el a honvédség népszerűsítésére és toborzási rendezvényekre. A zenekar a lap szerint valószínűleg ingyenes koncerteket adott. Áprilisban például Fóton koncerteztek „a 175 éves Magyar Honvédség tiszteletére”, májusban Dusnokon, júliusban Örkényben léptek fel ugyanilyen ingyenes koncerten.

Az Mfor az Opten céginformációs adatbázisára és a cég legutóbbi mérlegére hivatkozva azt írja, hogy a Hangos Szó Kft. alkalmazotti csak két fő, de az állami cég szerződéslistáján egyértelműen jelölték, hogy a megbízás az Ismerős Arcok zenekarra vonatkozik. Az összeget bő nyolc hónapra kapta a zenekar.

Az Ismerős Arcok jegyzi többek között a NER-slágerré vált Nélküled című dalt, amely már Orbán Viktor Facebook-oldalán is felbukkant. A Nélküled csendült fel a Puskás Aréna 2019-es átadásakor, illetve a dal egyik részlete szól a 21-es út Lőrinci és Hatvan közötti zenélő úton.

Németh Róbert: Mi a baj tehát a Nélküleddel?

Napok óta fodrozza a hazai közélet amúgy sem tükörsima vízfelületét egy popdal. Pontosabban egy rockballada. Még pontosabban: egy rockballada és annak a megítélése. Az mellékkérdés, de valójában egyáltalán nem mellékes, hogy kellene-e, szabadna-e ilyen köröket futni egy dal körül, mármint olyanokat, amilyeneket a hazai közélet fut az Ismerős Arcok együttes Nélküled című száma miatt.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!