Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az új emlékművet 2026-ban, II. Erzsébet királynő 100. születésnapján adják majd át.
Az Egyesült Királyság kormánya nyílt pályázatot hirdetett II. Erzsébet királynő nemzeti emlékművének megtervezésére – írta meg az EuroNews.
A művészeket, építészeket és mérnököket arra kérték, hogy 2025. január 20-ig nyújtsák be csapataik jelentkezését, amihez egyelőre nem kell konkrét tervet leadni, csak leírni az érdeklődési köreiket és bizonyítani, hogy alkalmasak a feladatra.
A szobor a St James’s Parkban, az Egyesült Királyság legrégebbi királyi parkjában, a Buckingham-palota közelében lesz elhelyezve, illetve egy híd is épül majd az ottani tó felé az emlékmű részeként. A pályázat kiírásában a kormány azt írja, hogy olyan tervet keresnek, amely szép, befogadó és fenntartható.
A projektre nettó 23-46 millió font (10-20 milliárd forint) közötti előzetes költségvetést különítettek el. A pályázatokat majd ár-érték alapján bírálják el, és azt is figyelembe veszik, hogy mennyiben járul hozzá a fenntartható környezethez. A pályázat első szakaszának befejezése után öt, a szűkített listára került csapatot kérnek fel a konkrét tervek benyújtására, amiért már garantáltan kapnak ötvenezer fontot.
Ha elkészül, az új emlékművet 2026-ban, II. Erzsébet királynő 100. születésnapján adják át. A tervet Keir Starmer miniszterelnök és III. Károly király is jóváhagyta.
A kiemelt kép forrása: CHRIS JACKSON / POOL / AFP
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.