„Az emberek és az ételek, ez a kettő, amit sosem fogok megszokni” – summázza a tapasztalatait a Dating Beyond Borders videójában az olasz Daniele, aki másfél éve költözött Budapestre.
A YouTube-csatorna évek óta nálunk élő külföldieket kérdezett arról, milyennek tartanak minket, magyarokat. A benyomások igencsak egybecsengenek abban, hogy a magyarok kívülállóknak számára alapvetően mogorvának és távolságtartónak tűnnek. „Nem mosolyognak, mindig rosszkedvűek, komor arcot vágnak” – sorolja Daniele, és hasonlóan látja az orosz Tatjana és a lengyel Maria is, nekik azonban ismerős ez az attitűd a saját hazájukból. „Ahogy a magyarok, úgy mi is nagyon szeretünk panaszkodni, talán ezért is jövünk ki olyan jól egymással. A panaszkodás a legjobb beszélgetésindító számunkra” – mondja Maria, aki Tatjanához hasonlóan öt éve él a magyar fővárosban.
https://www.youtube.com/watch?v=ocA5K43uwtE
A riportban magyarok is megszólalnak, a Spanyolországban is sokat tartózkodó Bori szerint szembetűnő kulturális különbség más népekhez képest, hogy a magyarok komolyan veszik, ha megkérdezik tőlük, hogy vannak, ami könnyen csaphat át akár a traumák részletezésébe is; ugyanakkor más helyzetekben sem alakoskodnak, hanem kimondják, ha valami nem tetszik.
„Olaszországban a pincérek mindig mosolyognak, akkor is, ha valójában utálnak, itt azonban nem titkolják:
ideges vagyok, nem kedvellek sem téged, sem a munkámat
– szemlélteti mindezt Daniele.
A vendéglátást hozza fel Tatjana is, amikor arról beszél, mi nem jön be neki Magyarországon. „A bárokban, éttermekben annyira lassú a kiszolgálás, hogy úgy érzem, ennél én is jobb csapos lennék. Tíz percig készítenek egy koktélt, a boltokban pedig simán elkezdenek ráérősen beszélgetni az előtted állóval, miközben már 10 perce ott állsz a sorban, és csak vársz.”
A magyar konyhával sincsenek kibékülve, Tatjána ízlésének túl zsírosak az ételeink és túlteng a sertéshús, de a török Mustafa is sokkal gazdagabbnak találja a saját hazája konyháját, ugyanakkor nagyon szereti a paprikát, így javunkra írja, hogy „a magyarok mindenbe paprikát tesznek”.
Danielének a hazai ételek mellett a kávé hiányzik a legjobban, komoly nehézséget jelent számára Budapesten egy finom kávéhoz jutni, ami még drága is. „Olaszországban az ember egy euróért bárhol kap egy jó kávét, itt 4-5 euróért lehet tisztességes kávét találni.” Az egekbe szökő árakra Tatjana is panaszkodik: „itt ugyanannyiba kerül egy ebéd vagy vacsora, mint Bécsben, de Bécs azért mégiscsak Bécs. Budapesten, ha egy szép helyen akarok meginni valamit, ott kell hagynom 40 eurót, ez a magyaroknak nagyon drága.”
Valahol Erzsébetvárosban
Reviczky Zsolt
Danielének kultúrsokkot okozott az is, hogy a magyarok hajlamosak mindent kirántani, és a kollégái akár már délelőtt tizenegykor képesek elindulni ebédelni. Azt azonban elismeri, hogy az iváshoz a magyarok „nagyobb szakértelemmel állnak”, habár erre sem lehetünk igazán büszkék. „A magyarok keményen isznak, főleg ha pálinkáról van szó, ami nekem nagyon erős. Nálunk inkább a társaság kedvéért, beszélgetés közben fogy az alkohol, itt viszont már délelőtt tízkor látni, hogy kis üvegekből isszák ezt a pálinkás cuccot. Úgy tapasztalom, hogy sokaknak vidéken élnek a szülei, akik maguk csinálják a pálinkát, azt hozzák aztán magukkal és fogyasztják Budapesten is” – mondja az olasz férfi, akinek eleinte a reggelente energiaitalt nyakaló fiatalok látványa is szokatlan volt.
„A magyarok mindennap isznak, nem számít, hogy a hét melyik napja van. A sör ugyanúgy megy, mint Ausztriában és Németországban, és itt is sok ember veszik el az alkohol miatt, akárcsak az oroszoknál” – osztja a meglátást Tatjana is.
Na jó, de ennyi savazás után mi az, ami mégis örömet okoz a magyar fővárosban? Tatjana szerint például az, hogy nap mint nap a Duna partján sétálhat. „A Parlament látványa még mindig megbabonáz. (...) Egy gyönyörű helyen élek, ahol nagyon sokféle nemzetiségű emberrel találkozhatok” – ami már csak azért is üdvözítő az orosz lány számára, mert a jó nyelvérzéke ellenére a magyar nyelvbe öt év után is beletörik a bicskája.
Daniele is azonnal szerelembe esett Budapesttel:
Ez a város gyönyörű, és nagyon szeretem a tömegközlekedés szervezettségét is.
Maria azt emeli ki, hogy Budapesten otthon érzi magát a magyar-lengyel hasonlóságok miatt, ámbár szerinte jó volna, ha a magyarok egy kicsit nyitottabbak és toleránsabbak lennének. „Másrészt viszont megértem, hogy miért ilyenek. Az ismeretlentől való félelmet a propaganda is táplálja, de sok magyart ismerek a saját generációmból, akik nyitottak, és nem szeretik, ami itt folyik.”
A nyitottság hiányát Mustafa a társasági életében tapasztalta meg. A török férfi 2018-ban Erasmus-ösztöndíjjal érkezett Magyarországra, és az első hónapokban nem igazán sikerült kapcsolatokat építenie, az osztályteremben senki sem érdeklődött iránta, nem szólították meg a diáktársai. „Ha Törökországba érkezik egy erasmusos diák, mindenki körülveszi, érdekli őket, hogy ki ő, kérdezgetik, hogy miben segíthetnek. Itt ez nem volt, ezért egy kicsit magányosnak éreztem magam az első kilenc hónapban” – meséli Mustafa, aki azóta feleségül vett egy magyar lányt, és mint mondja, ma is ő az egyetlen igazi magyar barátja.
Ezt a zárkózottságot megerősíti Daniele is, akinek a kollégáin kívül szintén nehéz volt barátkoznia, így leginkább más külföldiekkel jár össze. Mustafa szerint ugyanakkor érdemes kezdeményezni, és áttörni a falakat: „Még ha ráncolják is a homlokukat, ne félj megszólítani őket, különösen a fiatalokat. Szólítsd meg őket mosolyogva, mert a magyarok valójában nagyon segítőkészek”.
Szinte szóról szóra ezt tanulta meg rólunk Tatjana is: „Ha rájuk mosolyogsz, kiderül, hogy a magyarok nagyon kedvesek. A házban, ahol lakom, sokszor kezdenek beszélgetni velem, pedig tudják, hogy nem igazán tudok magyarul, és mindenki próbál segíteni nekem.
Csak add nekik önmagad, és ne legyél szégyenlős!
Nyitókép: Szimpla Kert, Kazinczy utca, bulinegyed. Fotó: Reviczky Zsolt
