A Magyar Rádió rejtegeti, az OSA Archívum ingyen közzétette: 41 évnyi műsor lenyomata
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Három kölyökfarkas született a valóságban tízezer éve kihalt fajból.
Génszerkesztés és klónozás útján sikerült “feltámasztania“ egy amerikai biotechnológiai vállalatnak a Trónok harca sorozatban is szereplő, a valóságban tízezer éve kihalt óriásfarkast. A texasi székhelyű Colossal Biosciences kutatói helyi idő szerint hétfőn jelentették be, hogy az óriásfarkas DNS-mintáiból kiindulva, klónozás és génszerkesztés eredményeként a közelmúltban három farkaskölyök jött világra: a Romulus és Remus névre keresztelt hím kölykök hat hónaposak, Khaleesi, a nőstény kölyök pedig három hónapos. Ben Lamm, a cég vezérigazgatója “hatalmas mérföldkőnek” nevezte az eredményt.
A kutatók a valaha Észak-Amerikában élt és az utolsó jégkorszak végével kihalt óriásfarkas egy 13 ezer évvel ezelőtt élt példányának fogát és egy 72 ezer évesre becsült koponyát felhasználva “teremtett” egészséges, “modern kori” óriás-farkaskölyköket – közölte Lamm, kiemelve: “régen azt mondták, a kellőképpen fejlett technológiákat gyakorlatilag nem lehet megkülönböztetni a varázslattól. Ma a Colossal Biosciences csapata lerántja a leplet a varázslat egy részéről, illetve arról, hogy ez a munka milyen hatással lehet a fajmegőrzési erőfeszítésekre.”
Az óriásfarkas “feltámasztása” úgy vált lehetővé, hogy a tudósok vérsejteket vettek egy szürke farkastól, az óriásfarkas legközelebbi, ma élő rokonától, és ezeket a sejteket különböző pontokon genetikailag módosították. Az így kapott örökítőanyagot hozzáadták egy kutyából származó petesejthez, majd az így létrejött embriókat állatokba ültették be. A génszerkesztés során az óriásfarkas fajspecifikus jellemzőire – a nagy termetre, a vastag, világos színű bundára és az izmos állkapocsra – fordítottak kiemelt figyelmet.
A Colossal Biosciences közlése szerint a “modern kori” óriásfarkasok az amerikai hatóságoknál hivatalosan bejegyzett, védett területen fognak élni folyamatos ellenőrzés alatt.
Óriásfarkasok felbukkannak például a Dungeons & Dragons fantasy szerepjátékban és a World of Warcraft (WoW) számítógépes játékban, de leginkább a Trónok harca sorozat rémfarkasaiként kerültek be a köztudatba. George RR Martin, a Trónok harca könyvsorozat írója a Colossal Biosciences egyik befektetője és a cég kulturális tanácsadója. A szerző úgy nyilatkozott: sokan csak a fantázia világában létező, mitikus lényként tekintenek az óriásfarkasra, pedig ez az állat valójában egykor fontos szereplője volt az amerikai ökoszisztémának.
A Colossal azt is bejelentette, hogy korábban sikerült klónoznia négy vörös farkast. Az Egyesült Államok délkeleti részén honos, súlyosan veszélyeztetett természetvédelmi státuszú farkasfajt a vadonban már kihaltnak nyilvánították. Kis számú populációja él fogságban, és a Colossal célja, hogy erősítse ennek az állománynak a genetikai sokszínűségét annak érdekében, hogy megmenthessék a fajt a kihalástól.
Fotónk illusztráció, a Trónok harca című sorozat egyik jelenetét ábrázolja.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
A BKV belső vizsgálatot indított.
Hat kültéri medencét és az Ellipsumot is megnyitják a szezonra.
A létesítmény egyelőre arra vár, hogy újra kinyithassanak.