Nyomoz a rendőrség, mert valaki Delhusa Gjon szabálytalan parkolásán gúnyolódott
Az újbudai alpolgármester szerint a kerületnek a pofátlan parkolás árt, nem az, ha valaki arra egy geggel reagál.
Kreitler-Sas Máté azt mondta, hogy nem fizet az énekesnek és szürreálisnak tartja, hogy az a Delhusa Gjon akarja beperelni, aki notóriusan megsértette a közlekedési szabályokat Újbudán.
Sérelemdíjat követel Delhusa Gjon a parkolási botrányát kirobbantó Kreitler-Sas Máté újbudai alpolgármestertől – írja a Blikk.
Újbuda alpolgármestere, Kreitler-Sas Máté december közepén hívta fel a figyelmet arra, hogy az előadó több alkalommal is tilosban parkolt, s ő írt arról is, hogy az intézkedés alkalmával „dühöngött, majd rendőrigazolványt kezdett mutogatni, végül közölte, hogy ő már énekelt annyit az életében, hogy jár neki a rendőrségi igazolvány”. Utána a rendőrség nyomozni kezdett, majd egy későbbi házkutatás során begyűjtött igazolványokat, ám végül megszüntették az eljárást az énekes ellen.
A Blikk szerint az énekes másfél forint sérelemdíjat a politikustól, mert szerinte az alpolgármester lejárató kampányt indított ellene, amelynek következtében több lehetőségtől is elesett. Kreitler-Sas Máté azt mondta a lapnak, hogy esze ágában sincs fizetni. „Kifejezetten szürreálisnak tartom, hogy az a Delhusa Gjon akar engem beperelni, aki notóriusan megsértette a közlekedési szabályokat Újbudán, majd egy rendőrségi igazolványnak látszó tárgyat lobogtatott, hogy megússza a büntetést” – mondta.
Az alpolgármester azt mondta, ügyvédi felszólítást kapott, hogy fizessen. Abban arról írnak, hogy egy nagy értékű szemműtétet lemondtak, elmaradtak fellépések, illetve egy róla készülő film munkálatait elhalasztották, szerinte szintén a botrány miatt – mondta a lapnak. Kreitler-Sas Máté szerint, ha egyszerűen elnézést kért volna, akkor már rég le lenne zárva a történet.
Az újbudai alpolgármester szerint a kerületnek a pofátlan parkolás árt, nem az, ha valaki arra egy geggel reagál.
A világ legnagyobb iparági monstruma él, átalakul, és virul.