Mennyibe kerül idén a sulikezdés? Iskolai bevásárlólista alapján néztük meg az árakat

A nagy áruházak legolcsóbb termékei alig drágultak, sőt van, ami még olcsóbb is lett. Ám ha jobb minőséget keres a szülő, vagy épp az iskola által összeállított bevásárlólista hosszabb, netán nagyobb igényeket támaszt az átlagosnál, akkor a tanévkezdés továbbra is súlyos tízezreket visz el a családi kasszából.

Sokat kellett válogatnia annak a szülőnek, aki idén is a legtöbbet akarta kihozni a gyereke beiskolázásához rendelkezésére álló összegből. A papír-írószer-boltok és -áruházak kínálatában évek óta minden terméktípusra tucatjával sorakoznak a változatos minőségű és árfekvésű alternatívák. Ráadásul szinte minden iskola minden évfolyamán saját listát állítanak össze a diákoknál elvárt felszerelésről. A rajz- és technikakészletet pedig még egy közepesen komoly követelményeket támasztó tanintézmény esetében is csak kifejezetten papír-írószer-boltból lehet hiánytalanul összeállítani, miközben

füzetekért és más alapcikkekért egyértelműen nagy áruházba érdemes menni, ha számít az ár.

A tanuláshoz elengedhetetlen holmikra – az ingyenes tankönyveken kívül – nincs állami támogatás, így a hazai családoknak idén is saját zsebből kellett kigazdálkodniuk ezt a beruházást. Csak a határon túli magyar iskolában tanuló diákok után fizet kifejezetten beiskolázási támogatást az állam: tanulónként bruttó 100 ezer forintot a Szülőföldön Magyarul Program keretében.

Itthon önkormányzatoktól lehet segítséget remélni, illetve az jelenthet némi könnyebbséget, hogy a szeptemberi családi pótlékot – aminek összege 2008 óta változatlan, egy gyerek után kicsit több mint 12 ezer forint – már augusztusban elutalták a szülőknek. Több környező országban más a helyzet, nagyobb támogatást kapnak a családok a beiskolázáshoz.

Magyarország lemaradt: ennyi segítséget kapnak a családok az iskolakezdéshez a környező országokban

A családok több környező országban közvetlen pénzbeli támogatást kapnak a gyerekek iskolakezdéséhez. Magyarországon a Fidesz szűkítette és drágította a vállalkozások által adható hozzájárulásokat.

Erre szükség is van, hiszen még a nagy áruházak legolcsóbb termékeiből összeállított, minimálisra szűkített alapcsomagok költsége is tízezer forint körül alakul az utóbbi időben. A HVG tavalyi számításához alapul vett általános iskolás csomag, ami mindössze tíz kisalakú, vonalas, négyzethálós, üres lapú, kotta- és leckefüzetből, egy összesen harminc író- és rajzeszközzel felszerelt (de körzőt például nem tartalmazó) tolltartóból, egyetlen ragasztóból és festékkészletből, két csomag rajzlapból és egy hátizsákból állt, durván 11 ezer forintra rúgott a Lidl, és nagyjából 13 500-ra az Auchan polcairól összeválogatva.

Ugyanez idén a Lidl esetében 11 570 forintra jött ki, míg a francia üzletlánc még lejjebb szállította termékkínálata alsó határát: ott idén már 8 600 forint alatt megállt a kassza számlálója. A durván háromezres különbség nagyrészt az Auchan legolcsóbb hátizsákjának és tolltartójának tudható be; a két áruház többi alapterméke között csupán néhány tíz- és százforintos különbség volt jellemző, hol az egyik, hol a másik javára. A Tescóban pedig szinte pont a kettő között, minimum 9 500 forintos számlával lehetett megúszni ugyanezt a bevásárlást.

Jó hír nyár végére: olcsóbb lett az iskolakezdés tavalyhoz képest

Az iskolás gyerekek családjának az év egyik legnagyobb kiadását mindig a tanévkezdéskor beszerzett iskolaszerek jelentik. Idén is bejártuk a boltokat és megnéztük, mennyibe kerül minimum az iskolakezdés egy általános iskolásnak.

Bár a legolcsóbb áruházi termékek többsége ezek szerint alig drágult, több kategóriában pedig még csökkent is az induló ár, szó sincs arról, hogy a tanszerek általában is olcsóbbak lettek. Sőt,

a „tanszer, írószer” termékcsoport éves inflációját júliusban még a KSH közismerten kíméletes számításai is 6,1 százalékra tették.

A Regio Játék idei, több mint 1600 szülő megkérdezésével készült, de nem reprezentatív felmérése szerint az idei tanévkezdés átlagosan 50-75 ezer forint közötti költséget jelentett a családok számára.

A tavalyi számításunkhoz használt lista pedig annyira szűkre szabott, hogy éppoly kevéssé tekinthető általánosnak az iskolások körében, mint a szülők között az, aki szigorúan csak a legolcsóbb termékekből igyekszik gyerekét fölszerelni. Nem véletlen, hogy még a különben leginkább filléres termékek, a – már 50-60 forinttól induló – füzetek árát is sokszorosára növelheti egy dekorált, esetleg népszerű mesefigurákkal vagy sportolókkal, csapatlogóval nyomtatott borító, amivel a másképp unalmas iskolai holmit is szinte ajándékként lehet egy kisdiáknak prezentálni. Sok szülő pedig gyereke tanulási, leckeírási kedvének növekedését is reméli a magának választott tanszerektől.

Persze nem csak a gyermeki vágyak teljesítése érdekében tehet kosarába magasabb árfekvésű terméket egy szülő: ár-érték arány szempontjából általában nem a legolcsóbb áruk teljesítenek legjobban. Egy (elvileg és szerencsés esetben) több tanévre szóló portéka, például tolltartó, táska, körző vagy számológép esetében ésszerű lehet többet fizetni egy megbízhatóbbnak ígérkező darabért. Az ökölszabály, ami szerint az optimum a közepes árszint körül keresendő, bizonyos mértékig még a füzetekre is igaz lehet, de az igazán komoly kötésű vagy éppen spirálos füzeteket már a többezres tartományban kell keresni, bizonyára túl az optimumon.

Fazekas István

Egy pesti általános iskola idei elsős évfolyama számára összeírt listát – uzsonnásdobozzal és kulaccsal, illetve az előbbinél lényegesen összetettebb (például gyurmát is tartalmazó), de még mindig nem kirívó technikaszettel – már az áruházak kínálatából is 24-27 ezer forintból lehetett kipipálni. Amiben a – szintén nélkülözhetetlen – tornaruha még benne se volt. A szükséges ruházatot és a hátizsákot boltok még szélesebb körében kereshették a szülők, az online rendeléssel pedig szinte korlátlan kínálatból válogathattak.

Az iskolatáska kiválasztásakor sokan már csak ortopédiai megfontolásokból is hajlandók mélyebben a zsebükbe nyúlni. A cipekedő iskolás hátát kímélő, jó kialakítású és még viselője ízlésének is megfelelő modell többnyire önmagában tízezres tételt jelenthetett. Az alsó tagozaton konvencionálisnak számító, merev szerkezetű iskolatáskák a kettő-négyezres áruházi minimálopciók többszörösébe kerültek. A Regio felmérése szerint elsősnek való táskát a szülők fele a 25 és 40 ezer közötti árkategóriából választott. De a felsőbb évfolyamokon elterjedt nagyobb, puha falú, de szintén tagolt belső terű hátizsákok is inkább a tízezres mezőnyben mozogtak.

Fazekas István

Mivel sok termék tanéveken át használható marad, vagy végképp szükségtelenné válik a pótlása, az első osztályosok felszerelése kiugróan magas költségekkel szokott járni, a felsőbb évfolyamokban pedig egyre csökken a tanévkezdéssel járó pénzügyi teher. Egy budapesti, körúti papír-írószer-bolt tapasztalata szerint

az elsősöknek bevásárló szülők körében idén nem volt ritka a 30 ezerhez közelítő végösszeg,

míg a közeli iskola harmadik osztálya számára összeállított csomag kijött durván 13 ezer forintból is. Igaz, erre a szettre csoportos engedményt is adtak. Az üzlet munkatársa lapunknak elmondta, hogy régebben a közeli iskola legtöbb alsós osztálya minden tanulónak egységes csomagban vásárolt tanszert, amit a bolt kedvezménnyel is ösztönzött, de idén már csak a harmadikosok tanárának sikerült megnyernie a szülők támogatását az egységes beszerzés ügyének.

Valószínűleg a többség ma úgy ítéli meg, hogy körültekintő válogatással még kedvezőbb áron vagy minőségben tudja összeállítani a saját gyerekének leginkább való készletet. A kínálat sokféleségét elnézve pedig ez nem is tűnik megalapozatlannak.

Nyitókép: Fazekas István

Hozzászólások