„Ez az a pillanat, amikor egy nemzet puszta kézzel visszaköveteli a jogot a létezésére” – kezdte megrázó, a jelenlegi iráni tüntetésekről szóló beszédét a berlini eseményen jelenlévő Dzsafar Panahi iráni filmrendező a 38. Európai Filmdíj-átadó gálán. „A hatalom pedig az egyetlen nyelven válaszol, amit ismer: az erőszakén.” A hazájában többször letartóztatott és betiltott rendező fárszi nyelven elmondott beszédében arról is beszélt, hogy miután a hatalom gyilkolni kezdte a tüntetőket,
a kórházakig is elértek, elvéve a túlélés utolsó reményét.
Panahi úgy véli: „Ha a világ nem válaszol erre a példátlan erőszakra, nemcsak egy nemzet, Irán, de az egész világ van veszélyben.” Hozzátette: ebben a helyzetben mindennél fontosabb a filmkészítőknek is felemelniük a szavukat, „mert a bűn idején nem lehet némának maradni”.
Dzsafar Panahinak épp most mutatták be Csak egy baleset című filmjét (kritikánk itt olvasható), ezért a HVG is interjút készített vele a napokban, ahol szintén kérdeztük az iráni helyzetről. Beszélt arról, amikor először nézte meg a tüntetésekről készült felvételeket a Golden Globe díjátadóra menet: „Földön fekvő holttesteket láttunk és családtagokat, akik a szeretteiket keresik közöttük. A forgalomban rostokoltunk, néztem ezeket a felvételeket, és úgy éreztem, nem kapok levegőt. Amikor végre odaértünk, hiába kellett volna nyilatkoznom, meg sem tudtam szólalni. Egyértelmű volt a szándék: azért lőtték az embereket, hogy meggyilkolják őket. A cél nem a tömegoszlatás volt. Számomra ez azt jelenti, hogy a rezsim háborút hirdetett, az állam a saját népe ellen fordult” – mondta. Interjúnk ide kattintva olvasható:
https://hvg.hu/360/20260113_dzsafar-panahi-interju-film-csak-egy-baleset
A jelenleg is zajló iráni tüntetések témája vissza-visszatért a gálán, nem meglepő módon: míg az Oscar-gálák ellentmondásos módon mindig is a politikamentességet erőltették, addig az Európai Filmdíjak átadóján mindig nagy hangsúlyt kapnak a társadalmi igazságtalanságok és aktuális problémák. A legjobb kisfilm díját elnyerő művész, a Költők városa rendezője, a Hollandiában élő, holland-iráni Sara Rajaei például azt mondta díja átvételekor: „normális helyzetben” csak kifejezné a háláját, most azonban felajánlja a díját Irán „bátor népének” és mindenkinek, aki elveszített valakit az iráni mészárlásban.
A Berlinben megrendezett díjátadónak már az elején átadták az Európai Fiatal Közönség Díját, amelynek jelöltjei közé először került be magyar film, Lakos Nóra Véletlenül írtam egy könyvet című filmje. Ez volt idén az egyetlen magyar esélyes, más magyar film nem került a jelöltek közé, noha Enyedi Ildikó Csendes barát és Kenyeres Bálint No.3. (The Spectacle) című kisfilmje a rövid listán még ott volt. A díjátadás felvezetőjében a műsorvezetők azt mondták a filmről Lakos Nórának: „A filmeddel kiemeled, hogy lehet hibákat elkövetni, és a hiba nem bukást jelent. Ez a film mindenkihez beszél, akinek nem adatott meg, hogy minden tökéletesen rendben legyen az életében.”
https://hvg.hu/360/20250202_hvg-lakos-nora-filmrendezo-gyerekfilmekrol-mozaikcsaladok
A díjat azonban sajnos nem a magyar film nyerte, hanem az olasz Siblings, Greta Scarano filmje egy autista fivérről és a neki segíteni kívánó nővéréről.
Ahogyan 2023-ban Tarr Bélának, úgy most Liv Ullmann-nak, Ingmar Bergman alkotótársának és egykori feleségének adta az életműdíjat az Európai Filmakadémia.
https://hvg.hu/kultura/20231209_europai_filmdij_magyar_jeloltek_tarr_bela_borbely_alexandra_buda_flora_anna_27_muanyag_egbolt_europai_filmakademia
A Suttogások és sikolyok, a Persona, az Őszi szonáta, a Szégyen és sok más legendás film főszereplője azzal kezdte beszédét: „Keveset beszélek, mert ideges vagyok, de nem ezért remeg a kezem, hanem a korom miatt.” Ullmann ennek ellenére nagyon is friss volt: beszédében reagált a mindössze kétnapos hírre, hogy a venezuelai ellenzéki vezető, María Corina Machado átadta Donald Trump amerikai elnöknek a Nobel-békedíjával járó medált. Ullmann a berlini helyszín miatt a rúnákról beszélt, és arról, hogyan adják át azok évszázadokkal később a múlt üzeneteit a ma embereinek. Azt mondta, minél többet dolgozott a filmiparban, annál inkább úgy látja: „Mi, akik a lelkünket adjuk a nézőknek, mi írjuk a ma rúnáit a jövőnek, és aki két-háromszáz év múlva látja őket, látja a filmjeinket, mindent megérthet belőle abból, ami velünk történt. Nagyon büszke vagyok, hogy része lehettem ennek. Főleg ma, amikor a világ furcsa, ijesztő és nehezen érthető. Például
nem értjük, hogy lehet, hogy adunk egy Nobel-díjat valakinek, és az a Nobel-díj egyszer csak már másé. Viszont aki rosszra használja a Nobel-díját, attól visszaveszik a Nobelt, szóval lehet, hogy valaki ott az Egyesült Államokban meglepődik majd, amikor elveszik tőle azt a díjat.
Juliette Binoche (akivel szintén nemrég interjúztunk, többek között a nemrég elhunyt Tarr Béláról is) úgy fogalmazott: Liv Ullmann „megmutatta a kamerán keresztül, hogy kik vagyunk és milyen választásokat hozunk”, Ingmar Bergmannal közös filmjei pedig megmutatták, milyen „a művészetnek szentelt élet, a művészetnek szentelt szerelem, a küzdelem és a megbékélés a művészetben. Amit Ingmar Bergman megírt, azt te újraírtad a lelkeddel.”
Liv Ullmann
European Film Academy
Az Európai Filmdíj átadója egyebekben pontosan azt hozta, amire számítani lehetett, és amely kiszámíthatóság komoly problémát is jelent a díj történetében. (És ami miatt még nagyobb teljesítmény, hogy abban az évben, amikor minden fontos díjat a svéd A négyzet kapott, a legjobb európai színésznőnek mégis Borbély Alexandrát választották 2017-ben.) A filmes szakma minden képviselője nagy összegben fogadott volna, hogy ebben az évben az Érzelmi érték című, cannes-i nagydíjas és agyondicsért dán-norvég film nyeri majd a legfontosabb díjakat – és tényleg így is lett.
Az Érzelmi érték lett Európa Legjobb filmje, és megnyerte a hat legfontosabb díjat:
a legjobb rendezőét (Joachim Trier), a legjobb forgatókönyvét (Joachim Trier és Eskil Vogt), a legjobb női és férfi színész díját (Renate Reinsve és Stellan Skarsgård), plusz még bónuszként a legjobb filmzenéét is (Hania Rani). Így amikor a legjobb film díjának átvételekor Trier azt mondta, „nagyon meglepő” volt számukra az este, azzal nem tudni, kire gondolt, mert ha valami, hát meglepő biztosan nem volt a papírforma szerinti tarolás. A filmet egyébként a HVG kritikusa is szerette, kritikánk ide kattintva olvasható:
https://hvg.hu/kultura/20260110_erzelmi-ertek-filmkritika
Stellan Skarsgård legalább poénra vette a figurát a díja átvételekor: közölte, örömmel van itt a gálán az Európai Filmakadémia tagjai közt, ahol annyi a barátja.
Nyilván azért szavaztak rám, mert a barátaim
– mondta, majd levonult a színpadról. A többi alkotó beszéde is a papírformát hozta.
Az est másik nagy nyertese a Sirât – magyarországi forgalmazásban Tánc a sivatagban – című film volt, szintén öt, bár kisebb presztízsű díjjal: a francia-spanyol Oscar-esélyes dráma a legjobb operatőr, a legjobb vágó, a legjobb díszlet, a legjobb hang és a legjobb casting díját vihette haza.
Ilyen előzmények után az ember nem fogadott volna nagy tétben a meglepetésekre, de a dokumentumfilmek kategóriájában nem a papírforma nyert: sem nem Ukrajna, sem nem a gázai háború, hanem a Fiume vagy halál! című fikciós dokumentumfilm, Igor Bezinović rendezése, amelynek a következő a hivatalos sztorileírása: „Az Osztrák-Magyar Monarchia romjain Fiumében 1919-ben felbukkan egy önjelölt, személyiségzavaros, lánglelkű költő, aki katonai erővel elfoglalja a várost, majd annak teljhatalmú urának kiáltja ki önmagát. Gabriele D’Annunzio bizarr pünkösdi királysága az olasz fasizmus előszelének tekinthető, és bár az olasz államnak kell felszámolnia a 16 hónapig tartó kínos incidenst, pár év múlva Benito Mussolini hatalomra jutásával Gabriele D’Annunzio már nemzeti hősként vonul be az olasz történelmi pantheonba.” Az összes Európai Filmdíjjal kitüntetett film listája ide kattintva érhető el.
Persze a filmszakmai díjak és az emberi minőség vagy a társadalmi felelősségvállalás nem rokon értelmű fogalmak, mégis kellemetlen szájízt hagyott maga után a világ állapotáért nagy szavakat használó gála, amelyet az illegalitásban, saját bőre kockáztatásával dolgozó, a művészi szabadságért saját letartóztatásaival szavatoló, legújabb filmjében is az iráni rezsim bűneiről beszélő Dzsafar Panahi kezdett meg súlyos beszédével – hogy aztán egyetlen egy díjra se találja méltónak filmjét az Európai Filmakadémia.
Panahi filmje, a Csak egy baleset jelenleg is fut a magyar mozik műsorán. Érdemes megnézni.
https://hvg.hu/elet/20260117_jafar-panahi-csak-egy-baleset-kiritika-filmkritika-iran-forradalom-tuntetes-ebx
