Epstein áldozatai: „Szerette a félelmet a szemünkben”

Az áldozatok szerint a szexuális ragadozó befolyásos barátai tudhattak a férfi tetteiről, és nem hiszik el, hogy Epstein öngyilkos lett.

  • HVG

Öt, az Epstein-akták nyilvánosságra hozatalával anonimitását elvesztett áldozat adott interjút a BBC Newsnight című műsorának. A beszélgetésben a túlélők felidézték első emlékeiket az Epsteinnel való találkozásukról.

Az Epstein-ügy kapcsán több millió dokumentumot hozott nyilvánosságra az amerikai Igazságügyi Minisztérium, de egyes, nem kellően kitakart részek felfedték az áldozatok személyazonosságát. Joanna Harrison neve is így került nyilvánosságra. Azt mondta, soha nem akart beszélni arról a bántalmazásról, amelyet Jeffrey Epstein követett el vele szemben, de az iratok megjelenése után úgy érezte, meg kell szólalnia:

„Nem normális, hogy hat éven keresztül mindennap a tévében látod a bántalmazód arcát” – mondta Harrison.

Eljön az a pont, amikor úgy érzed, megfulladsz, és levegőt kell venned – számomra ez a megszólalás egyfajta levegővétel.

A BBC műsorában elmesélte, hogy 18 évesen találkozott Epsteinnel Floridában, és – sok más túlélőhöz hasonlóan – esetében is minden egy masszázzsal kezdődött:

Látszólag normálisnak tűnt. Amikor maszturbálni kezdett, teljesen lefagytam. Hazafelé az autóban alig szóltam egy szót.

Első nyilvános megszólalásában azt mondta, kétli, hogy neki és a többi túlélőnek valaha is igazságot szolgáltatnak, most, hogy Epstein meghalt. „Vannak kérdéseim, amelyekre soha nem kapok választ.”

Egy másik áldozat, Chauntae Davies korábban nem látott képeket osztott meg a BBC-vel, amelyeken Epstein bűntársa, Ghislaine Maxwell, valamint Kevin Spacey színész és Bill Clinton volt amerikai elnök is láthatók. Spacey és Clinton ekkor egy AIDS-megelőzést népszerűsítő humanitárius körúton vettek részt Afrikában.

https://hvg.hu/360/20260203_jeffrey-epstein-aktak-elit-erkolcsi-bukas

„A naplómban úgy írtam le, mint a legkülönfélébb emberekből álló társaságot… kicsit olyan volt, mint egy tábor, hiszen öt országba utaztunk öt nap alatt. Egy életre szóló élmény volt – de sajnos beárnyékolta az, ami a zárt ajtók mögött történt” – tette hozzá Davies, akit Epstein először masszőrként alkalmazott, majd megerőszakolt.

„A legsötétebb emlékeim a Zorro Ranchhez kötődnek” – mondta a nő, aki „csapdába esettnek” érezte magát a szexuális ragadozó új-mexikói birtokán. „Hideg, sötét, nyomasztó hangulata volt annak a helynek.”

Davies szerint Epstein szeretett dicsekedni befolyásos kapcsolataival: azzal kérkedett, hogy pénzt adott kölcsön Sarah Fergusonnak, York hercegnőjének. Epstein ingatlanában állítólag Fergusonról és annak volt férjéről, András hercegről készült fotók is ki voltak állítva.

Lisa Phillips egy barátnője történetét is elmesélte – aki névtelen szeretne maradni –, akit állítólag arra utasítottak, hogy létesítsen szexuális kapcsolatot a volt yorki herceggel. Elmondása szerint barátnője 2003-ban Epstein New York-i lakására ment, ahol egy szobába küldték azzal, hogy szexeljen egy férfival, akit ő András hercegként azonosított.

Phillips, amikor később megkérdezte Epsteint, miért kényszerítette a barátnőjét arra, hogy lefeküdjön András herceggel, a férfi vigyorogva így válaszolt: „Szeretem, ha tudom fogni valamivel az embereket.”

Szerette a félelmet a szemünkben. Azt hiszem, élvezte, hogy lefagytunk, féltünk, és nem tudtuk, mit tegyünk

– mondta Philips.

Jena-Lisa Jones és Wendy Pesante 14 évesen találkoztak először Epsteinnel. „Ha ilyen fiatalon történik veled ilyesmi, az hosszú időre eltorzítja a valóságérzékelésedet” – mondta Pesante.

Az interjú során mind az öt túlélő kapott egy-egy fotót magáról abból az időből, amikor megismerte Epsteint. „Már nem tudok ugyanúgy mosolyogni” – mondta Harrison, miközben a 18 éves önmagát nézte.

A túlélőknek meggyőződésük, hogy azok a befolyásos emberek, akikkel Epstein kapcsolatban állt, nagy valószínűséggel tudtak a férfi tetteiről. Azt is mondták a BBC-nek, hogy nem hiszik el, hogy Epstein öngyilkos lett.

Jeffrey Epsteint 2019. augusztus 10-én, tárgyalása előtt találták holtan New York-i börtöncellájában. A halálát hivatalosan öngyilkosságnak minősítették.

https://hvg.hu/360/20260205_jeffrey-epstein-halala-gyilkossag-ongyilkossag-fbi-virginia-giuffre

Hozzászólások