Bejelentette lemondását a május 9-én megnyíló Velencei Biennále nemzetközi zsűrije az Oroszország részvételének újbóli engedélyezésével kapcsolatos vita közepette.
A Solange Farkas brazil kurátor vezette zsűri szokatlan lépését a szervezők jelentették be anélkül azonban, hogy közölték volna a döntés indítékát. A szervezők közölték, hogy a zsűri díjainak hiányában a nagy múltú rendezvény történetében először közönségdíjakat hirdetnek meg, és azokat a szakmai díjaknak a nyitónapra tervezett átadása helyett a november 22-i zárónapon adják át. A látogatók bármely ország bármely résztvevőjére szavazhatnak.
A szakmai zsűri a múlt héten közölte, hogy a díjak odaítélésénél „az emberi jogok védelmében” nem veszik figyelembe azon országok kiállítóit, amelyeknek vezetőjét a Nemzetközi Bíróság körözi. A döntés, amelyet a szervezők elfogadtak, Oroszországot és Izraelt érintette volna.
A világ legrégibb, legnagyobb és legrangosabb művészeti seregszemléje március elején került viták össztüzébe, amikor Pietrangelo Buttafuoco, a biennálét rendező alapítvány elnöke bejelentette, hogy újra engedélyezik az orosz részvételt, első ízben azóta, hogy Oroszország 2022 elején megtámadta Ukrajnát. Az elnök azzal érvel, hogy „cenzúra” lenne az orosz kiállítók kitiltása.
https://hvg.hu/kultura/20260312_huszonket-europai-orszag-tiltakozott-oroszorszag-reszvetele-ellen-velencei-biennale
A döntést élesen bírálta az olasz kormány is, az Európai Unió pedig a kétmillió eurós támogatás felfüggesztésével vagy teljes megvonásával fenyegette meg a szervezőket. Az olasz kulturális minisztérium szerdán felügyelőket küldött Velencébe annak kivizsgálására, miként kerülhetett sor Oroszország meghívására, és milyen eljárási hibákra hivatkozva lehetne azt visszavonni.
Oroszország több mint negyven művésszel venne részt a The Tree is Rooted in the Sky című kiállításon az orosz pavilonban. Az ukrajnai háború elleni tiltakozásul a biennále 2022-ben megtiltotta a részvételt minden olyan személynek, aki az orosz kormányhoz kötődik, s Oroszország 2024-ben sem vehetett részt a kétévente tartott rangos rendezvényen, amelyet először 1895-ben rendeztek meg.
Nyitóképünk illusztráció. Fotó: HVG / Kiss-Kuntler Árpád