Magyar a parlamentben: átfogó vizsgálat jön a gyermekvédelemben - ÉLŐ
A miniszterelnök bejelentése szerint miniszterelnöki biztost fognak a témában kinevezni, több gyermekvédelmi vezetőt menesztettek, és kárpótlást kapnak az áldozatok.
A műsort sugárzó Channel 4 minden eddig levetített epizódot visszavont a terjesztésből.
A Házasság első látásra című műsor brit kiadásának két szereplője azt állítja a BBC-nek, hogy műsorbeli partnereik megerőszakolták őket a forgatás során, egy harmadik pedig arról beszélt, hogy a beleegyezése nélkül végeztek vele szexuális cselekményt.
A műsorban egyedülálló férfiak és nők „házasodnak össze” számukra teljesen idegenekkel az első találkozásuk után. Ezek a frigyek jogilag nem kötelező erejűek, de a párok nászútra mennek és összeköltöznek, kapcsolatuk alakulását pedig kamerák követik.
Mindhárom nő, akit a BBC megszólaltatott, a műsorbeli párját vádolja erőszakkal. Az egyik arról beszélt, hogy a férfi megerőszakolta és savas támadással fenyegette. Most jogi eljárást készül kezdeményezni a műsort gyártó cég, a CPL ellen. A másik nő mind a CPL-t, mind a műsort sugárzó Channel 4-t értesítette, hogy a „férje” erőszakot követett el rajta, az epizódokat, amelyekben szerepelt, mégis levetítették. A harmadik nő szexuális visszaéléssel vádolja a vele „összejövő” férfit.
Az Independent hétfőn azt írta, a Channel 4 mind a lineáris, mind a streamingplatformokról eltávolíttatta a műsor valamennyi előzőleg levetített részét és évadát, továbbá külső vizsgálatot rendelt el az ügyben.
Közleményük szerint még áprilisban értesültek arról, hogy a műsor néhány közreműködőjével szemben súlyos vádak fogalmazódtak meg, amelyeket azok tagadnak. Priya Dogra, a Channel 4 vezérigazgatója azt mondta, szerinte a csatorna a megfelelő gondossággal járt el az ügyben: amikor a vádak felmerültek, az akkor rendelkezésre álló információk alapján gyorsan, megfelelően, érzékenyen és az érintettek jóllétét szem előtt tartva reagáltak.
A miniszterelnök bejelentése szerint miniszterelnöki biztost fognak a témában kinevezni, több gyermekvédelmi vezetőt menesztettek, és kárpótlást kapnak az áldozatok.
Balogh János rendőr altábornagy vezetői megbízását visszavonták.