„Hosszú a tanév, tanulni pedig kemény feladat, arról nem is beszélve, hogy a tanulás aligha ér véget a tanórák végével: aztán is tanulni kell még, leckét írni, projekteken dolgozni, egyeztetni, dolgozatokra készülni. És még ott a mentális teher is, miközben meg nem ártana identitást keresni és találni, baráti kört ápolni, a testi és lelki változásokat feldolgozni, satöbbi” – kezdte blogbejegyzését Szél Dávid pszichológus.
Ez alapján viszont szerinte a tanulást többműszakos, fizetetlen munkaként is felfoghatjuk. Ha ez így van, akkor „aki előírja a kötelező intézményes részvételt évi tíz hónapon át, annak bizony komoly felelőssége van a fennmaradó két hónap intézményi és intézményen kívüli következményeiért is”.
Ma viszont egy-egy nyári program drága, sokaknak megfizethetetlen, így aztán nem fér hozzá „a nyárhoz” minden gyerek. A nehezebb anyagi körülmények között felnövő, nem nyaraló gyerekeknek az egész nyarat inkább túlélve, nem pedig megélve ősszel azzal kell szembesülniük, hogy a jó/jobb helyzetben lévő osztálytársaik élményekkel telve, magukat kipihenve nyaraltak – írta Szél.
Sok szülőnek időbe és a szabadságába kerül, hogy a nyári szünetben a gyerekének élményekben legyen része, vagy hogy biztonságban legyen. Azaz a szülőre állami felelősség, kötelezettség hárul, méghozzá ingyen, mindenféle kompenzáció nélkül. „Ez egyrészt rettenetesen igazságtalan, másrészt viszont a problémát tetézi, hogy még csak látszólag sem próbál meg ezzel az állam valamit kezdeni. Míg ugyanis a tanév közös feladat, addig a nyár teljesen a szülőé” – magyarázta.
Ráadásul sok gyerek él – anyagi helyzettől függetlenül! – olyan családban, amiben nem jó lenni. „Bántalmazás, mentális betegségek, szerhasználat, érzelmi elhanyagolás.”
Az állam tehát kötelezi a gyereket tíz-tizenkét éven keresztül a tíz hónapnyi munkára, ezalatt keményen korlátozza a szülők szabadságát, de a nyárral nem kezd semmit. Amíg az állam a nyarat csak odadobja a családoknak, de annak az eltöltésével már nem foglalkozik, mert magánügynek tekinti, addig a társadalmi mobilitás nemcsak az iskolaidőben, hanem a szünidőben is megreked.
„Tekintsünk tehát végre úgy a tanévre, hogy annak a nyár is szerves része! Az nem járja, hogy két és fél hónap finanszírozását, megszervezését és lebonyolítását az állam kiszervezte a családoknak” – hívta fel a figyelmet a pszichológus.
