Annak következtében, hogy a katonai repülés állandó hatással volt a polgári légiközlekedésre, az egyenruhák is inkább katonai uniformisra hasonlítottak; a blúzok, szoknyák, sapkák mind egyenesek, katonásak voltak.
Már a repülés úttörőinek korában, a 30-as években is szokás volt a téli és nyári kollekció. A téli felszerelés általában tengerészkék volt, a nyári pedig khaki színű. Majd miután egyre több nő dolgozott a repülőkön és a légitársaságok felismerték, mennyire fontos szerepet tölt be megítélésükben a légiutas-kísérők öltözete, egyre nőiesebb fazonokat és színeket kezdtek el használni. Ismert divatáru üzletektől rendelték meg az egyenruhákat és voltak légitársaságok, amelyek neves divattervezőket bíztak meg azzal, hogy a legelegánsabb ruhákat varázsolják a fedélzeten dolgozókra.
Legendák?
A légiközlekedésben bennfentesek tudják, hogy a stewardessek kinézetét minden légitársaság nagyon szigorúan szabályozza és ellenőrzi. A Malévnél a kötelező egyenruhán kívül csak annyit szabnak meg, hogy a hosszú hajat össze kell kötni és a kötelező sminktanfolyamon kell részt venniük.
Vannak azonban olyan légitársaságok, ahol előírják, hogy milyen színű lakkot és rúzst kötelező a make-up során használni. Van, ahol a hajviseletet is annyira szigorúan veszik, hogy a szolgálat felvétele előtt a dolgozók haját a légitársaság fodrásza befésüli.
A legszigorúbb légitársaságok még azt is előírják, hogy a testhez álló szoknya alatt nem látszhat az alsónemű kontúrja. Igaz tehát a pletyka, hogy bizonyos légitársaságoknál a katonás, rendezett egyenruha alá a légi hostessek egyszerűen nem vesznek fel alsóneműt.
Híres divattervezők alkotásai
Nem csak a legtehetősebb légitársaságok terveztettek neves divatdiktátorokkal egyenruhát. A Malév most használt kollekciója előtti egyenruha szettjét például maga Pierre Cardin tervezte. Christian Lacroix volt a szülőatyja az Air France légiutas-kísérői által napjainkban is viselt uniformisnak. A British Airways ruhát a Givenchy divatház ünnepelt sztárja, Julien Macdonald tervezte. A Los angelesi Richard Tylert - aki több ismert celebnek, így Kylie Minogue-nak is rendszeresen készít ruhákat – álmodta meg a toplistánkon is szereplő gyönyörű, elegáns vörös kosztümöket.
A legkülönlegesebb légiutas-kísérő egyenruhák Az üzleti elegancia mellett gyakran szerepet kapnak az egyenruhák designjában a légitársaság országának sajátosságai is, például az Arab Emirátusok-beli Etihad Airways és Emirates légikisasszonyainak kendői vagy a Singapore Airlines kimonó-szerű színes ruhái. Kétségtelenül megmozgatja az emberek fantáziáját az egyenruhás nő látványa. Következzék hát a travelline szerkesztőségének top 10-e:
- Hooters Air
- Singapore Airlines
- Malaysia Airlines
- Delta Airlines
- Thai Airways
- Etihad Airways
- Gulf Air
- Air France
- Wizz Air
- Sky Europe
Kékesi Zsuzsa