Karácsony Gergely a budapestiek megértését kérte a katás tüntetések miatt
A főpolgármester arról írt, hogy megérti a demonstrálókat, hiszen adóterheik az eddigi ötszörösére ugranak hirtelen.
A főpolgármester arról írt, hogy megérti a demonstrálókat, hiszen adóterheik az eddigi ötszörösére ugranak hirtelen.
Szerencsére nem lett baleset a BMW sofőrjének manőveréből.
Budapest több közvetlenül lehívható uniós forrást szeretne, Navracsics olyan kapcsolatban reménykedik a fővárossal, amibe az együttműködés mellett beleférnek a konfliktusok is.
A Publicus mérése szerint egyébként a fővárosiak kétharmada – pártállástól függetlenül – autózna tovább, ha bevezetnék a német modellt.
Simon András korábban kilenc évig volt az ATV műsorvezetője, a csatornát Márki-Zay Péter kedvéért hagyta ott. Most a budapesti városházán folytatja.
Csak augusztus közepéig ugyan, de a Lánchíd felújítása miatt lezárt budai alsó rakparton parkot alakítanak ki.
Ők is megszavazták a budapesti parkolási rendszer teljes átalakítását.
A zuglói parkolás kapcsán hallgatta meg a fővárosi bizottság Karácsony Gergelyt, aki ezúttal nem főpolgármesteri minőségében, hanem volt zuglói polgármesterként beszélt.
A sétány átadását komoly viták előzték meg a volt miniszterelnök pufajkás múltja miatt.
A kormányhivatal azzal a feltétellel bólintott rá a bontás újrakezdésére, hogy a bontó cégnek „a folyamatos tartószerkezeti szakértői irányítást biztosítani kell”.
„Több kerületet újra elárasztottak a hajléktalanok” – írta a kormány.
Solymárra a főváros egy locsolókocsit is küld.
Szerdán döntött a Fővárosi Közgyűlés a budapesti parkolózónákról. A civil szervezet szerint az irány jó, de messze nem elég. A Levegő Munkacsoport szerint a parkolási díjfizetést az egész fővárosban be kellene vezetni, a céges autók kedvezményét pedig teljesen fel kellene számolni.
Az új szabályozás ősztől lép életbe.
Rendkívül hosszú vita után, de elfogadta a közgyűlés az új hajléktalanügyi stratégiát, ami a lakhatási válsággal is foglalkozik: felújítási pályázat, és 300 millió forintos szolidaritási alap jön.
Egységesebb, átláthatóbb lesz a rendszer – ígéri a főváros vezetése.
Simon András, aki korábban kampányának Márki-Zay Péter kommunikációs főnöke volt, a budapesti Városházán fog dolgozni, ugyancsak kommunikációs pozícióban.
A baleset nem sokkal éjfél után történt, 40 percig próbálták megmenteni a gyalogos életét.
Egy ismeretlen helyről megszökött kenguru nyomába eredtek a csepeli rendőrök, az állatot hosszas üldözés után meg tudták fogni. Most már biztonságos helyen van.
A területfejlesztési miniszter megígérte a budapesti agglomerációs fejlesztési fórum megalapítását, ezt a főpolgármester jó első lépésnek tartja.