Rendőrségi tuningautó lett egy elektromos BMW-ből
Itt természetesen minden papírozva van.
Az újdonság méret tekintetében a Corolla Cross és a RAV4 közé ékelődik be.
A Mercedes-AMG legújabb plugin hibrid modellje alig 3,3 másodperc alatt tudja le a 0-100-as gyorsulást.
Nemrég még csak a legkomolyabb szupertsportkocsik voltak képesek olyan sebességre, mint most az izmosabb divatterepjárók.
Több mint 16 ezer elektromos Opel Corsát kell visszavinni szoftverfrissítésre.
A walesi dombvidék egy szakasza tele van az angol autógyártás emblematikus példányaival.
Közgazdasági alaptörvényeket rúgott fel a benzinárstop, amelyről már a bevezetésekor tudni lehetett, hogy hosszú távon egyszerűen fenntarthatatlan. Most élőben figyelhetjük, hogy tényleg az. Az autósok pedig pontosan úgy vásárolják a benzint, mintha akciós lenne.
Bár sok gyártó kihátrált a dízel technológia mögül, azért még így is akadnak szép számmal gázolajat fogyasztó izgalmas autók.
A külső formaterv hangulatosan régimódi, de az egykoron vizionált technológiák abszolút jövőbe, pontosabban most már inkább a jelenbe mutatóak.
A 6,6 literes V8-as dízelmotorral szerelt amerikai monstrum révén szinte bárhova eljuthatunk.
A 400 km/h-t meghaladó végsebességű, erősen limitált mennyiségben készült brit hiperautó ezen példánya vadonatúj, eddig még nem használták.
Az autógyártó pénzügyi helyzete korántsem megnyugtató, és jelentős csúszásban vannak az új szuperautó-projektjükkel is.
A legendás olasz sportkocsi ezen példányával eddig kevesebb mint 5 ezer kilométert tettek csak meg.
Ez volt a csoport eddigi legnagyobb akciója. Szerintük nincs értelme ilyen nagy és környezetszennyező autókkal közlekedni a városokban.
Hasonló sors várhat a sportkocsira, mint amit a Ford a Mustanggal csinált: elektromos autóként önálló néven kell helytállnia.
A nem teljesített fuvarért 510 forintos díjat is felszámolt a taxis.
A négykarikás német gyártó dízelmotoros első külsőleg tölthető hibridje immár negyed évszázados múltra tekinthet vissza.
Nagyon erős visszaesést jósol az egyik autóipari kutatóintézet.
A 136 lóerős francia újdonság 360 kilométeres hatótávolsággal rendelkezik.
Ilyen az, amikor a szupersportos külső és a praktikum kéz a kézben járnak egymással.