Megöltek egy nőt Budapesten a II. kerületben
Az elkövető a nő férje lehet, akit a kórházban őriznek.
Az elkövető a nő férje lehet, akit a kórházban őriznek.
A férfi egy prostituálttal találkozott, tőle távozóban, egy vasútállomáson kezdte követni és molesztálni a kislányt, akivel még kisebb gyermekek voltak.
Több hasonló eset is történt az elmúlt fél évben.
Az átverések ugyanazok, mint a telefonos és a klasszikus adathalászhonlapos módszereknél, csak adaptálták a trükköket az új felületre.
A helyi hatóságok szerint a támadók egyértelműen kijelentették, hogy akciójuk a brazil LMBTQ-közösség ellen irányult volna.
A gyanúsított P. Krisztián Veszprémből származik, ahol a helyi kézilabdacsapat fanatikus szurkolója volt.
A tettesek bűnszervezetekkel kapcsolatban álló rivális bányászok voltak.
Egy bérelt autóval menekülhetett el a helyszínről, de egyelőre se a járművet, se a bűncselekményhez használt fegyvert nem találja a rendőrség.
Már a Hajduk Split – Dinamo Zagreb meccs előtt kitört a balhé, amikor előre lebeszélt verekedésbe kezdtek az ultrák. A mérkőzés után már a rendőrökre is rátámadtak.
Péntek éjjel kigyulladt két jármű a fővárosban, a helyszínen holttestet találtak.
Az elkövető a gyanú szerint a nő korábbi partnere, szomba éjjel azért találkoztak, hogy átbeszéljék a szakításukat.
Előre megszervezték a balhét, több száz fiatal csapott össze.
A férfi orvosi maszkot viselt és úgy tűnt, sokkos állapotban van, amikor kirángatták a járműből.
Ránki Sára a Válasz Online podcastjében mesélte el, hogyan lehetett egy hangfelvétel alapján megállapítani, hogy Gyárfás Tamás Portik Tamással beszélgetve széttárta a kezét.
Az ítélet nem jogerős.
A 16 éves fiú 3 emberrel végzett egy fodrászszalonban.
Az elkövető több mint egymillió forintos kárt okozott, később beismerte tettét a bíróságon.
Gyárfás Tamás állítása szerint még a családjának se árulta el, mikor kell börtönbe vonulnia, de azt már tudja, hogy milyen könyvet fog bevinni magával.
A férfi emellett rendszeresen szivárogtatott információkat a rendőrségi nyilvántartásokból.
A miniszter szerint győzni fog a Fidesz jövőre, mert az ellenfél politikája „annyi, hogy minden szar”.