Kijött a rendelettervezet arról, milyen munkakörökben marad kötelező a munkaalkalmassági orvosi vizsgálat
12 munkakört különböztet meg a szeptember elsejétől hatályos rendelettervezet.
12 munkakört különböztet meg a szeptember elsejétől hatályos rendelettervezet.
A Tisza Párt elnöke úgy véli, a kormányzati mulasztások emberéletekbe kerülhettek.
Az író korábban azt mondta, lelkileg nagyon készül a terápiára.
Klíma a politikus beszámolója szerint csak a szülészeten és az intenzíven van, fertőtlenítő pedig csak a folyosón, Metropol viszont minden ki- és bejáratnál.
Több mint 4000 riasztást kapott az Országos Mentőszolgálat 24 óra alatt.
A téma a kórházi klímahelyzet volt. Takács Péter szerint Magyar „föltalálta a clickbait politizálást”.
Egyes beavatkozásokra nemritkán több mint 200 napot kell várni.
A Tisza Párt elnöke válaszul azzal vádolta meg a kormányt, hogy a valóság letagadására kényszeríti az egészségügyi intézményeket.
A Belügyminisztérium szerint a változások a betegek érdekeit szolgálják.
A betegség első tünetei az izomfájdalom, gyengeség, fejfájás és a kiütések lehetnek.
Nem tudták dokumentálni, hogyan méri meg a Tisza Párt elnöke azt, hogy milyen hőmérséklet uralkodik az intézményben.
A népbetegségek kiszűrését célzó általános egészségfelmérést, egy menedzserszűrést emelne be a kormány a tervek szerint a kötelező szűrővizsgálati programba jövő év elejétől. A munkáltatókat egy „bonus-malus” rendszerrel ösztönöznék a bekapcsolódásra.
Csaknem 50 százalékkal nőtt a tartósan ellátatlan háziorvosi praxisok száma a tavaly év elejéhez képest, és a főváros már a második az üres praxisok számát tekintve. A Válasz Online elemzése szerint ráadásul a kormány reformtervei csak rontottak a helyzeten.
A Tisza Párt elnöke örökzöld témához nyúlt: bemutatja az egészségügy sanyarú helyzetét.
Takács Péter egészségügyi államtitkár közölte, hogy egy másik épületben műtik a betegeket.
Július végén jelentették az első esetet, azóta az ország több pontján is találtak betegeket. A következő hetekben tovább nőhet a fertőzöttek száma a meleg idő miatt.
A pályázatokat augusztus 25-ig lehet benyújtani, az elbírálás október 24-ig zajlik, az új igazgatók pedig december 1-jével kezdhetik meg munkájukat – derült ki a 24.hu cikkéből.
Hőemelkedéssel, hányással és hasmenéssel járó járvány ment át a táborozókon.
Egy ausztrál kutatás szerint a betegség okozta halálozás is majdnem megduplázódik ez alatt az idő alatt.