Egy amerikai nő meghalt, mert az abortuszkorlátozás miatt túl későn végeztek el rajta egy műtétet
Az államhatárt is átlépte, hogy ellátást kérjen.
Az államhatárt is átlépte, hogy ellátást kérjen.
A Church & Dwight óvszergyártó cég nem tüntette fel a terméke címkéjén, hogy az óvszere örök vegyi anyagot tartalmaz. Az őket perlő férfi szerint ha ezt megteszi, talán nem is veszik meg olyan sokan a terméket.
A beteg egy indiai férfi, aki Újdelhiből érkezett az országba.
A fővárosban 28 felnőtt- és három gyermekellátóhellyel indul az új rendszer, 14 mobil ügyeleti egységet is felállítanak.
Bár nagyon jól hangzik, hogy teljesen digitális lett a kommunikáció az oktatási és az egészségügyi intézmények között, a rendszer egyelőre sok sebből vérzik. Bár van esély, hogy a hibákat idővel kijavítják, a felhasználók pedig hozzászoknak az új megoldáshoz, az orvosok terhei nem csökkennek. De addig sem azzal kell foglalkozni, hogy van-e értelme minden tüsszentés után hívni az orvost a kötelező papír miatt.
A színművésznek csak egy napot kellett kórházban töltenie nyáron, azóta lábadozik.
Ma 8 ezer orvossal több dolgozik, mint 2010-ben – mondta Orbán Viktor Kötcsén, csakhogy a ténylegesen praktizálók száma 300-zal csökkent – számolt be a Népszava.
Bár a kormányzat nem tervezi bevezetni az 1000 forintos időpontfoglalási díjat a szakrendelőknél, az orvosok szerint jó megoldás lehetne.
Takács Péter egészségügyi államtitkár egy egészségügyi konferencián a közönség egyik tagjának felvetésére reagált.
Az államtitkár szerint az a fontos, hogy mindenki minél szélesebb ellátáshoz férjen hozzá a lakhelye közelében.
Egy balatonfüredi konferencián a Népszava szerint Takács Péter egészségügyi államtitkár arról is beszélt, megvizsgálják, jöhet-e az ezer forintos foglalási díj, mert sokan nem jelennek meg az előjegyzett időponton. A Belügyminisztérium határozottan cáfol.
Magyarország és Lengyelország az utolsók az Európai Unióban, ahol még mindig receptre írják fel az esemény utáni tablettát. Az LMP ennek megszüntetésére törvényjavaslattal állt elő.
Október végig tarthat a készlethiány egy gyógyszerből, amelyet a gyártó kérésére vontak ki ideiglenesen a forgalomból.
Az egészségügyi elemző emellett úgy látja, hogy a mentőszolgálat egészen máshogy értelmezi a kiérkezési időt, mint ahogy kellene.
Az egészségügyi államtitkár szerint az OECD-országok közül Magyarország becsüli meg legjobban az orvosait.
Az 1-es típusú cukorbetegséggel élő gyermekek az igazgatók döntése alapján az iskolában is maguknál tarthatják a mobiltelefont.
Ezért közérdekű adatigényléssel fordul a Honvéd Kórházhoz és a Belügyminisztériumhoz.
Nehéz helyzetbe kerültek a veseátültetettek a fővárosban: a korábban transzplantáción átesett pácienseknek nem minden esetben jut hely utógondozásra a Semmelweis Egyetem transzplantációs klinikáján. Az intézmény ráadásul egy ideje ide-oda vándorol különböző helyszínek között, ami szakértők szerint a hanyatlás irányába vitte a fővárosi ellátást.
Az aktív korúak számára társadalombiztosítási alapon nem lehet biztosítani a megfelelő szintű egészségügyi szolgáltatásokat, a vállalati szférának is be kell szállnia – mondja az egyik nagy magánegészségügyi vállalkozás, a Doktor24 alapítója, az egykori SZDSZ-es gazdasági miniszter, aki Magyar Péternek is üzen.
Október végéig biztosan hiány lesz abból a gyógyszerből, amely az ADHD-s gyerekek kezeléséhez szükséges. A gyógyszert helyettesíteni sem lehet semmilyen más itthon kapható készítménnyel.