Botka László is sokkot kapott Lázár János törvényétől
Az önkormányzatok pozícióját jelentősen gyengíti az új építésügyi törvénytervezet. Korábban, egy személyes találkozón éppen az előbbi ellenkezőjét ígérte a szegedi polgármesternek a miniszter.
Az önkormányzatok pozícióját jelentősen gyengíti az új építésügyi törvénytervezet. Korábban, egy személyes találkozón éppen az előbbi ellenkezőjét ígérte a szegedi polgármesternek a miniszter.
Az esemény utáni tabletták eladási számai nem mondanak el többet az abortuszról, mintha az óvszereladási statisztikákat nézegetnénk.
A településen nem ez az egyetlen érdekeltsége Eged Istvánnak.
Őrsi Gergely a rendőrséghez fordult az engedély nélküli fakivágás miatt.
Új bejelentőlapot vezet be az adóhivatal UJEGYKE néven, megváltozik a meghatalmazások bejelentésének platformja is, január 30-tól már nem az eBEV-portálon, hanem az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet ezt megtenni.
Humán erőforrásként tekint az Orbán-kormány a határon túli magyarokra Kiss Tamás kolozsvári szociológus szerint, aki az e heti HVG-nek adott interjút.
Pócs János kezdeményezte a jászberényi Fidesz-csoport feloszlatását és újjászervezését a választási vereség után.
Mindkét háziorvos távozik nyáron a Fóthoz tartozó Kisalag rendelőjéből.
„A jobboldal egyik legnagyobb nemzetközi dzsemborija" – írja az MTI, így, idézőjelben a CPAC-ről.
Alkotmányossági problémákat is felvet a kor szerinti diszkrimináció a DK-s politikus szerint.
A vakondot választotta 2023-ban az Év Emlősének a Vadonleső Program – közölte hétfőn a Herman Ottó Intézet (HOI).
A Gazdaságfejlesztési Minisztériumban azt fontolgatják, hogy a Covid-járvány és az energiaválság következtében olyan finanszírozási és működtetési gondok léphetnek fel a fürdőknél, amelyek megkönnyíthetik az állami kisajátítási műveletet.
A rendőrök ötszáznál is több embert igazoltattak, és tucatnyi embert állítottak elő.
A honvédelmi miniszternek csak a céges érdekeltségeitől kellett megválnia, az alapítványaitól nem.
Egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tettek a kormány képviselői arról, miért emelték meg a nemzetközi és uniós felsőoktatási pályázatokra szánt összeget.
Tizenegy nappal a január 12-i rendőrgyilkosság után az ORFK háttérbeszélgetést rendezett a sajtó számára, ahol egyedül maga a konkrét eset maradt tabu, de az ezzel kapcsolatban felmerült körülményekről általánosságban igen. Kiderült, hogy nőtt a rendőrök ellen elkövetett erőszakos bűncselekmények száma, integrálhatják a határvadászok egy részét a rendőrségi állományba, és minden rendőrautóban van minden járőr számára egy lövedékálló mellény.
A szombathelyi iskolában korszerűsítették a fűtést, de a működését nem ellenőrizték a tanítás megkezdése előtt.
Fideszes polgármesterek és parlamenti képviselők alapítványai gyarapodhattak a teljes tavalyi támogatás közel 10 százalékából.
Hogyan lehet megvizsgálni, gyógyítani valakit, aki a bombázások és a folyamatos menekülés miatt sírórohamot kap? Mi alapján dől el, hogy a karjában csecsemőt tartó fiatal nő, vagy a már csak a halált váró idős asszony kapjon-e ellátást? Miért lehet valakinek fontosabb az ortodox karácsony megünneplése annál, hogy megmentsék az életét? Csigó Katalin klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta és Spányik András, orvos, pszichoterapeuta, a Panoráma Poliklinika alapítója a nehéz helyzetben lévő embereknek orvosi ellátást szervező MedSpot Alapítvány segítségével már sokadik alkalommal utaztak ki Kárpátaljára, hogy az odaérkező hatalmas számú belső menekülttel foglalkozzanak. Velük beszélgettünk a magyar határtól alig pár kilométerre tomboló humanitárius válságról.