„Most igazán döbbenetes, milyen hatalmas a festmény”
Kivették a keretéből Rembrandt Éjjeli őrjáratát, kezdődik a restaurálása.
Kivették a keretéből Rembrandt Éjjeli őrjáratát, kezdődik a restaurálása.
A Cezanne-tól Malevicsig című tárlat a Szépművészeti Múzeumban sokkal többre vállalkozik annál, mint hogy egyszerűen megmutassa, milyen szép képeket is festettek ezek az alkotók. Érdemes jó pár órát rászánni erre a szellemi utazásra.
Budapest is feliratkozott azon városok közé, ahol saját bőrünkön tapasztalhatjuk meg, hogy semmi nem az, aminek látszik. Például az Illúziók Múzeumában.
Jézus születése a keresztény vallások egyik kulcspillanata, a karácsonyi hagyomány egyik alappillére, nem véletlen, ha a művészek évszázadokon át próbálkoztak azzal, hogy elképzeljék, és aztán valahogy megmutassák a jelentőségét. Összeállításunkban azt néztük meg, hogy sikerült ez a klasszikus festőknek.
Minden eddigi magyar aukciós rekordot túlszárnyalva 460 millió forintért kelt el Csontváry Kosztka Tivadar Titokzatos sziget című festménye a Virág Judit Galéria vasárnap esti aukcióján.
Rogers tervezte a londoni Lloyd's-székházat is.
140, zsidó származású művész életét mutatja be a balatonfüredi Zsidó Kiválóságok Házában megnyílt új kiállítás. A Chagalltól Kertészen át Spielbergig című tárlat a 2018 óta megtekinthető „Zsidók és a csúcstechnika; Einsteintől napjainkig –” című kiállítás új fejezete.
Jelentős késéssel, de végre magyarul is megjelent a világ ma élő egyik legjelentősebb művésze, a Lady Gagától James Francóig illusztris rajongótáborral rendelkező, a Szex és New Yorkba is beleírt Marina Abramović önéletrajza: az Aki átment a falon lenyűgöző, zsigerekig hatoló olvasmány.
Tévémaci és munkásőr-fegyverek, űrutazás és az úttörők 12 pontja, Sokol rádió és légvédelmi rakéta, virtuális járőrözés Lada-rendőrautóval és valós Kojak-nyalóka-kóstolás. A Kádár-kor mindennapi életét mutatja be a Budapesti Retro Élményközpont. Körülnéztünk, és azóta sem tudjuk kiverni fejünkből a mozgalmi dalokat.
Rodin híres szobra inspirálta Labrosse Dániel és Murakami Patrick közös alkotását, amelyet elárvereztek, a bevételt az Igazgyöngy Alapítvány kapta meg.
A nagy sikerre való tekintettel a tervezettnél két héttel tovább, november 28-ig látogatható a világhírű kortárs német képzőművész, Gerhard Richter Valós látszat című kiállítása a Magyar Nemzeti Galériában (MNG).
Csütörtökön megnyílt Kelemen Beatrix üzletasszony-költő-festő és Ágh Gyula festő kiállítása a bicskei művelődési házban.
A kiállítás két hete alatt 19,3 százalékkal nőtt meg a turisták száma Párizsban.
Exportcikkből importáru – a Makarius-mappa a Fővárosi Képtárban / A különbség csupán (a) látszat – Gerhard Richter a Nemzeti Galériában / Megosztott Picasso – eltérő kritika a két Németországban / Cuki, ahogy lázadsz! – fotográfusnők Japánban / Elhárított kudarc – az Art Basel idei kiadásáról / Másvilági sejtetések – spekulatív fordulat a kortárs művészetben / Bűvészmutatvány – kritika a posztkritika korában / Posztbrexit, posztcovid – a Frieze Londonban
Különleges helyzetben láthatják Rembrandt Éjjeli őrjárat című alkotását az amszterdami Rijksmuseum látogatói.
Az elmúlt évek kiállításainak a képeiből nyújtanak válogatást.
A nyertes, nőket a szexjátékaikkal együtt bemutató fotósorozat azt a mítoszt is igyekszik eloszlatni, hogy a nőknek nem illik a szexualitással foglalkozni.
A képzőművész nemrég jelentette be, hogy majdnem 50 évesen gyereket vár.
Sly életművéből nyílt kiállítás a Ruhr-vidéki Hagenben.
A hatalmas összeg nem meglepő módon rekordnak számít a múzeum történetében.