Halálos áldozata is van a menekültek közötti fegyveres összetűzésnek Szabadkánál
Egy 16 éves lány súlyos állapotban került kórházba.
Egy 16 éves lány súlyos állapotban került kórházba.
Anatolij Lazarevet állítása szerint azért vádolták meg csalással Oroszországban, mert nem volt hajlandó fizetni a kormánypártnak.
A festményt Balla Zsolt fotóriporter egy, az ukrajnai háború kitörése utáni napokban készített képe alapján álmodták falra az alkotói.
Két hónapig ostromolta az orosz hadsereg Mariupolt, a város leghosszabb ideig kitartó pontja, az Azovsztal acélgyár csupán május elején esett el. A háború előtt félmilliós városban azonban jelenleg is élnek ukránok, borzalmas körülmények között. Az is kérdéses, mi lesz azokkal, akik Nyugat-Ukrajnába menekültek a harcok elől: egy részük ugyan kapott lakhatást, azonban szeretnének visszatérni otthonaikba.
Az államtitkár kiemelte, hogy a menedékjogi eljárás szerint a menekülteknek az általuk elért első biztonságos országban kell menedékjogot kérniük.
A prágai vasúti főpályaudvaron jelenleg is több száz ukrajnai roma tartózkodik. A magyar állampolgársággal rendelkezők nem jogosultak semmilyen segélyre.
A határvidéken, de már Szíriában egyre másra épülnek az apró házacskák. Törökország 100 ezer házat akar építeni, hogy oda telepíthesse vissza a polgárháború elől menekülőket.
Christian Kern azt állítja, hogy miniszterei előre egyeztették Orbánnal, hogy kaszálja el menekültügyi terveit.
A kormány eddig csupán annyit árult el, hogy a menekültek nyolcvan százaléka elhagyja az országot, eddig pedig 40 milliárd forintba került az ellátásuk.
A beléptetettek közül a rendőrség 553 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes.
A XV. században épült erődítmény ma magánkézben van, és a tulajdonos úgy döntött, hogy befogadja a menekülteket.
Anas a 2015-ös menekülthullámmal érkezett Németországba, ahol új életet kezdett. Itt ismerkedett meg párjával, a Kijevből származó Annával.
Az ENSZ hivatalos adatai szerint a menekültek pontos száma 4 503 954.
Az orosz hadsereg a Donbasz „felszabadítására” koncentrál, a helyi városok lakói viszont igyekeznek minél hamarabb eltűnni a „felszabadítók” elől.