Befurakodott a sajtószabadság a kormányközeli KESMA egyik lapjába
A Petőfi Népe újságírója kis trükköt alkalmazott, hogy becsempéssze a cikkébe.
A Petőfi Népe újságírója kis trükköt alkalmazott, hogy becsempéssze a cikkébe.
Nem csodafegyver az ellenzék közösségi médiás kampánya: csupán politikusokat tudtak sikerrel kiemelni rengeteg pénzért, a Megafon Központot lekoppintása nem jött össze.
Jól gondolja meg a válaszát, hiszen nyílt választási szabálysértésről van szó, és a Fidesz narratívája is ismert.
A jogvédő szervezet szerint a Nemzeti Választási Bizottságnak a jogsértés megállapítása mellett meg kell találnia a módját annak is, hogy a döntéseit mindenki tiszteletben tartsa, ez alól pedig a kormánypárt se legyen kivétel.
Egy újabb hivatalos hatósági figyelmeztetés nyomán az ukrajnai orosz hadművelet végéig bezár a Novaja Gazeta.
A csatorna ismét teljes mellszélességgel kampányol a kormánypártnak, sőt személyesen Orbán Viktornak. Négy évvel ezelőtt már büntetést kaptak ezért.
Vajda Zoltán választási csalás miatt tett bejelentést.
A százmilliókból futtatott kormánypárti influenszer szerint az ukrán elnök bele akarja rángatni Magyarországot a háborúba.
A pártprogramot ismertető Tóth Imre Bruti a performansza kulisszatitkairól beszélt.
Zsigmond Barna Pál Facebookon is megosztott álláspontját több erdélyi politikus is lájkolta.
Egy jótékonysági műsort fog vezetni a TV2-n.
Kilencedik alkalommal hirdették ki a Televíziós Újságírók Díja nyerteseit, ezúttal tizenhárom kategóriában. A gála házigazdája, Gundel Takács Gábor kiemelte, a közmédia egyetlen műsora sem jutott el a jelölésig sem.
Borsa Miklós néhány éve még az M1 munkatársa volt, de elege lett. Ma kerékpárversenyeket szervez, kisebb filmes szerepeket vállal, tanít, és, mondta, sokkal jobb az élete.
Viktorija Roscsinának videón kellett megköszönnie az oroszoknak, hogy „megmentették az életét”.
Dmitrij Muratov annak a Novaja Gazetának a szerkesztője, amelynek egyik újságíróját, Anna Politkovszkaját 2006-ban meggyilkoltatták.
A platform kizárólag a szolgáltatókon keresztül érhető el.