Oroszországban tovább bővítik az elérhetetlen médiumok és közösségi oldalak körét
A híráramlást egyre jobban akadályozó orosz hatóságok részben elérhetetlenné tettek több közösségi oldalt, például a Facebookot, illetve több nyugati híroldalt.
A híráramlást egyre jobban akadályozó orosz hatóságok részben elérhetetlenné tettek több közösségi oldalt, például a Facebookot, illetve több nyugati híroldalt.
A valóságtól tökéletesen független párhuzamos világot ismerhetnek meg az oroszok: az állami médiában alig esik szó arról, hogy a szakadár területeken túl is háború zajlik, de ha igen, arra is elképesztő magyarázattal szolgálnak a hírműsorok.
A címben nem, már csak a szövegben állítja azt a Megafon influenszere, hogy ha egy magyar politikus Ukrajnát védi, az hazaárulás.
Bár az álhírek terjedésére hivatkoznak, korábban éppen az orosz állami média riogatott már megcáfolt vélelmezésekkel.
A valóságban nemigen lesz ilyen vita, Somogyi András viszont elképzelte, milyen lenne.
A maribori Radio City 100 százalékban két magyar cég tulajdonába kerül.
A médiahatóság új elnöke arról beszélt, hogy a média függetlensége önmaga által gyártott mítosz, az újságíró szükségszerűen elfogult.
Fejlesztőink a HVG360 felhasználói folyamatain dolgoznak, és az átállással kapcsolatos munkánk apróbb fennakadásokkal járhat. Elnézést kérünk azért, ha lesz ilyen.
Ahogy a Story magazinnak mondta: nem közszereplő többé.
Sok más mellett a járvány tragédiáit, az élet örömeit és az emberi teljesítőképesség határait kapták el a 40. Magyar Sajtófotó Pályázaton díjazott fotósok. Bemutatjuk a dobogósokat.
A transtelex.ro és a transtelex.hu címeket még novemberben valaki beregisztrálta.
Tévesen állították, hogy ittasan jelent meg egy pártrendezvényen.
A közmédia üzemeltetője 3 évre kötné a szerződést, évi legalább 2,3 milliárd forint bevételt vár el legalább. Ezt a feladatot az elmúlt öt évben a Mészáros Lőrinc-közeli Atmedia végezte.
A szerkesztőség mind a tizenegy tagja felmondott, mert úgy érzik, a lap körül egyre fogyott a levegő. A politikai nyomásgyakorlást a pénzügyi támogatások megvonásában látták tetten érhetőnek, ami már elviselhetetlenül beszűkítette a lehetőségeiket. Lapunknak azt mondták, folytatják.
A megtorpedózott éves támogatásnak több mint a kétszeresét költjük itthon a közmédiára.
A Nemzetközi Sajtóintézet (International Press Institute) jelentésében a magyar tőke külföldi médiába történő befektetéséről, valamint Orbán Viktor „illiberális” médiamodelljének elterjedéséről esik szó a környező országokban.