„Emberek százainak halálordítása hallatszott” – Hogyan írt a korabeli magyar sajtó a Titanic tragédiájáról?
110 éve, 1912. április 15-én süllyedt el első útján a világ akkori legnagyobb hajója, a Titanic. A tragédia, amelyben több mint 1500 ember vesztette életét, máig sokakat foglalkoztat, ahogy 1912-ben lázban tartotta a magyar sajtót is. Kezdetben volt cikk, mely csodálatos megmenekülésről számolt be, később egyes írások teljesen irreális képet festettek az utolsó órákról, más beszámolók pedig szívbemarkoló részletességgel mesélték el a történteket. Megnéztük, hogyan dolgozta fel a magyar sajtó a világ leghíresebb hajójának elsüllyedését 1912 áprilisában.
„A világ jelenleg legnagyobb hajója, a liverpooli White Star Line által épített 45,000 tonnás Titanic f hó 10-én indul első útjára Southamptonból Newyorkba” – adta hírül a Pesti Hírlap 1912. április 9-én. A Titanic körüli szenzáció, még ha csak egy rövidhír erejéig is, de Magyarországot is elérte. Három rövid megálló után a Titanic április 11-én New York felé vette az irányt, de április 14-én 23:40-kor egy jéghegynek ütközött, és az elpusztíthatatlannak hitt hajó hajnali 2:20-kor elsüllyedt. Bár a magyar sajtóban először nem ez a hír terjedt el.
Az első hírek a Titanic megmeneküléséről szóltak
A katasztrófa másnapján, 1912. április 16-án a Világ című folyóirat még arról számolt be, hogy a Titanic bár valóban összeütközött egy jégheggyel, de szerencsére – utasaival együtt – megmenekült. „Az első táviratok arról szóltak, hogy a hajómonstrum elsüllyedt, ezt azonban a későbbi táviratok megcáfolták. A hajót súlyos katasztrófa érte, de a segítségére siető hajók még idején megmentették a hajót is, utasait is.”
Ma már tudjuk, hogy nem így történt. A Titanicon összesen 2224 ember utazott, közülük csupán 706-710 ember (a számadatok mindenhol ellentmondóak) élte túl a katasztrófát. Ennek a legfőbb oka, hogy a hajón található 20 mentőcsónak csupán 1178 embernek biztosított helyet. Mindez nem volt szabályellenes: a Titanic betartotta a mentőcsónakokra vonatkozó akkori kvótát. A csónakokat emellett nem is töltötték fel teljesen: sok tiszt úgy tudta, hogy nem tesztelték őket az út előtt (valójában ez megtörtént), és nem akarták őket túlterhelni. Az sem segített, hogy pont az ütközés napjára tervezett mentési próba, amely során az utasoknak megmutatták volna, mi a teendő vészhelyzet esetén, a kapitány parancsára elmaradt.
Az első hír a tragédiáról
Április 17-én a Világ már kétoldalas cikkben számolt be a végzetes katasztrófáról: „Egy kisebbméretü háború nem igen jár nagyobb veszteséggel emberéletben sem, anyagiakban sem, mint ez a hajókatasztrófa, melynél nagyobbnak még emlékéről se tudunk. Egy hatalmas tengeri Óriás, egy negyvenötezer tonnás hajó, a hajótechnika büszkesége, indul legelső vizi útjára s ez az első útja a legutolsóvá is válik s gyászmenetévé ezerötszáz embernek, akik bízó büszkeséggel szálltak a hajóra, hogy Vele, rajta szeljék át a dühöngő, háborgó telemet, a nagy világóceánt.” A cikk már két nappal a katasztrófa után meglepő részletességgel számolt be a Titanic tragédiájáról, szót ejtve az utasokról vagy a katasztrófa pontos időpontjáról.
Egy tárgyi tévedést viszont mindenképpen érdemes kiemelni: a cikk állítása szerint az első osztály utasai mind megmenekültek és épségben vannak a Carpathián, a hajón, amely felvette a mentőcsónakok utasait. Ez többek között azért is érdekes, mivel valójában a Titanic rengeteg híres utast rántott magával a hullámsírba, és sokukról legendák is születtek: például Ida és Isidor Strausról, az öreg házaspárról, akik elutasították, hogy szétváljanak, így a fedélzeten maradtak, vagy Ann Elisabeth Ishamről, aki állítólag nem volt hajlandó lemondani a kutyájáról és azt átölelve, megfagyva találták meg a vízben.
A jelek szerint az utasoknak cseppet sem volt ellenére az, hogy az osztályok keveredjenek. Ha megnézzük a mentőcsónakok összetételét, láthatjuk, hogy igencsak vegyesen ültek bennünk az első, másod és harmadosztályból is, egyedül a nőknek és gyerekeknek járt elsőbbség. Igaz, az első és másodosztályon utazóknak valóban nagyobb esélye volt a túlélésre – ezeknek az utazóknak az 55 százaléka élte túl a balesetet, míg a harmadosztályú utasoknak csak a 25 százaléka menekült meg.
A gyerekek és nők elsőbbségét a korabeli sajtó később sokszor kiemelte, ezt az intézkedést tüntetve fel egyedül pozitívumként Edward Smith kapitány mellett: „Csudálatos hősiességgel viselkedett a Titanic kapitánya, tisztikara és legénysége. Nem is menekült meg közülök senki. Smith kapitánynak első dolga az volt, hogy az asszonyokat és gyermekeket helyezte biztonságba. Bámulatos hidegvére megnyugtatta a közel kétezer főnyi utast, s ez tette, hogy a veszedelem végső perceiben rend volt a sülIyedő hajón.” – írta a Pesti Hírlap.
A többi, Titanicról szóló hírben aztán általában Smith kapitányt hibáztatták a katasztrófáért, a hajó túl nagy sebessége miatt, később pedig J. Bruce Ismay-t, a White Star Line tulajdonosát, akinek az esetében az is felháborodást váltott ki, hogy mentőcsónakba ült. Ma már sokan kérdőjelezik meg, hogy a két férfi valójában mennyire felelős a katasztrófáért.
Fantasztikus és túl fantáziadús beszámolók
Az első napokban meglehetősen ellentmondásos hírek jelentek meg arról, hogy pontosan mi történt a hajóval. 1912. április 18-án a Pesti Hírlap így számolt be a szerencsétlenség egyik túlélőjére hivatkozva: „Az éles jégsziklák a hajó előrészét a szó szoros értelmében hosszában felmetszették. Négy óra hosszáig küzdött a hajó összetört orrával és tört magának utat a jégtömegek között. Aztán, úgy látszik, egyszerre csak hirtelen kezdett elsüllyedni, miközben a nyomában támadt örvény a mentőcsonakok egy részét is magával rántotta a mélységbe.”
Ugyanebben a cikkben már egy teljesen más leírás található: „A jéghegy betörte a hajó oldalbordáit, úgy hogy a Titanic azonnal féloldalra fordult. Mentőbárkáinak egy részét el is vesztette ekkor. A víz beömlött a rekeszekbe, dacára annak, hogy a gőzszivattyúk teljes erővel munkába léptek. A jéghegy néhány ezer tonna súlyuknak darabja rázuhant a hajóra és összetört mindent a fedélzeten. Az egész hajó ide-oda remegett. Smith kapitány nem vesztette el a fejét, amit ember megtehet, ő megtett.”
Április 18-án a Budapesti Hírlap is ellentmondó, ám annál részletesebb híreket közölt a szerencsétlenségről, saját tudósítókra hagyatkozva: „Az összeütközés oly erős volt, hogy a hajó közepe valósággal ketté vált. A hajó az összeütközés pillanatában magasan fölemelkedett s aztán hirtelen visszazuhant s a rázúduló jégdarabok valósággal elárasztották. A hajón leírhatatlan volt a rémület (…) Másfél órával a csónakok lebocsátása után a Titanic igyekezett a jég táblák közül kiszabadulni, ami azonban a rendkívül sűrű jég miatt lehetetlen volt. A léken óriási víztömegek tódultak a hajó belsejébe, a sötétség fokozta a rémületei.” Más történetek is erősen túlzóak: vannak leírások, melyek szerint a jéghegy minden mozdíthatót tárgyat szétroncsolt a fedélzeten, és hogy sok mentőcsónak is használhatatlanná vált.
Hogyan süllyedt el a Titanic?
Ma már tudjuk, hogy a valóságban nem így történt a tragédia. Az ütközéskor az utasok nagy része aludt, és sok beszámoló szerint csupán kisebb rázkódást éreztek. A Titanic majdnem három óra alatt süllyedt el, kezdetben lassan kezdett el orral megdőlni, majd a süllyedés felgyorsult. Mikor az orr rész teljesen a víz alá került, a legtöbb mentőcsónak már a vízen volt, és több mint 1500 ember maradt védtelenül a fedélzeten. Ekkor kezdett el a hajó óriási sebességgel süllyedni, majd nem sokkal tíz perccel később végleg elmerült – a világítás is az utolsó percekben szűnhetett meg a hajón. A süllyedés pontos menetéről egyébként itt tekinthető meg egy részletes videó.
Érdekesség, hogy a hajó kettétörését bár többen is látták, sőt egy megmenekült fiú le is rajzolta süllyedés fázisait, köztük a törést is, ám ezeket a beszámolókat évtizedekig nem vették komolyan. Végül a hajóroncs 1985-ös felfedezése után vált egyértelművé, hogy a Titanic agóniája közben valóban kettétört.
Pest utcáin csak erről beszéltek
A furcsa, sokszor túlzó beszámolók mögött egyszerű jelenség állhat. Ahogy a Titanic 110 évvel később is lázban tartja az embereket, a tragédia utáni napokban is óriási szenzációt csaptak körülötte. Egy korabeli beszámoló meg is jegyzi, hogy Pest utcáin másról sem hallani beszélgetést, csak a Titanic szerencsétlenségéről. Így egyszerűen minél több hírt kellett róla írni és minél részletesebben beszámolni a tragédiáról – emiatt pedig akár néhány hamis történet is hasábba kerülhetett.
A furcsa az egészben az, hogy minden bizonnyal a legtöbb magyar olvasó nem is igazán tudta elképzelni a katasztrófát, hiszen a tragédiát követő napokban a legtöbb kiadványban szinte egyáltalán nem bukkantak fel képek a hajóról. Csupán annyit tudhatott mindenki, hogy a Titanic óriási volt és elképesztő luxus övezte.
Magyarok a Carpathián
A Pesti Hírlap 1912. április 21-én már az egyik megmenekült távírótiszt, Bride beszámolóját idézte a szerencsétlenségről, aki sokkal realisztikusabban számolt be az elsüllyedés éjszakájáról. Ugyancsak ebben a cikkben említik meg a Carpathia magyar származású tisztjét, Ráth Gusztávot is: „A Titanic utasainak mentésére siető Carpathia kivándorló-hajó tisztjei közt van egy budapesti magyar ifjú is: Ráth Gusztáv tengerész- hadnagy. A fiatal ember, aki egy nemrég elhalt budapesti műépítésznek a fia, a kormány ösztöndíjával tavaly végezte a fiumei tengerészeti akadémiát.”
Nem ő volt az egyetlen magyar a Carpathián. A hajó orvosa, aki a megmentett utasokat ellátta, is magyar volt: Lengyel Árpád.
Az első valós beszámolók a tragédiáról
A következő napokban további beszámolóktól volt hangos a magyar sajtó. A Népszava 1912. április 20-ai számában részletes beszámolókat közölt: „Pániknak nyoma sem volt. Semmi olyast nem észlelt, amiből szerencsétlenségre lehetett volna következtetni. A hajó nyugodtan állott a helyén. Csakhamar készen állottak a mentőcsónakok a Iebocsátásra. A legénység a csónakok mellett állott és látszott, hogy komoly dolognak kellett történnie. (..) Két óra tájban Beesley látta, hogy a Titanic lassan előre dől és a hajó hátsó része kiemelkedik a vízből. A lámpák még egyszer fölvillantak, majd egyszerre mind kialudt. A gépek zörgését és zugásás hallotta még, akkor a hajó körülbelül öt percig törzsével a vízből magasan kiemelkedett és a vége legalább 150 lábnyira emelkedett ki a vízből és fekete tömegként vált el a horizonttól. Azután a hajó oldalára dőlt, majd eltűnt a víz alatt. Emberek százainak halálordítása hallatszott, akik a jeges vízben életükért küzdöttek és segítségért kiáltoztak.”
Az elsüllyeszthetetlen Molly Brown és az utolsó dal
A Budapesti Hírlap 1912. április 24-ei számában megemlíti a legendássá vált elsüllyeszthetetlen Molly Brownt is: „Brown asszony, egy denveri bányatulajdonos felesége elmondotta, hogy eleinte senki sem hitt a katasztrófa nagyságában. A férfiak és asszonyok kis csoportokba verődtek a fedélzeten és kacagva csevegtek. Amikor a nők a mentőcsónakokba szálltak, a férfiak kimért udvariassággal vettek búcsút tőlük. Guggenheim milliomos, aki odaveszett, a mikor feleségét a csónakba segítette, eltűnt lakosztályába és egy órávál később estei öltözetben jelent meg ismét a fedélzeten. Gentlemenként akarok meghalni, mondotta a kérdezősködőknek.”
A sajtóban megjelent beszámolók nem mindegyike volt ennyire könnyed – volt, amely inkább azt emelte ki, hogy az asszonyokat sokszor erőszakkal kellett elválasztani férjeiktől és a csónakokba dobni őket. Ugyanebben a cikkben jelent meg egy szívszorító történet is két túlélőről: „A menekültek közölt két csecsemő is van. Senkisem tudja, ki az apjuk, anyjuk. Valószínűen szülőik maguk lelték őket a mentő-csónakokra és azután odavesztek.” Később a sajtó már rendkívüli részleteket is tudott, mint hogy Smith kapitány a parancsnoki hídon állva süllyedt el a hajóval, de a Vasárnapi Újság lehozta a Nearer My God to Thee című dal magyar fordítását is, arra a ma is ismert (bár néha vitatott) tényre hivatkozva, hogy az utolsó pillanatig játszó zenekar ezt a dalt adta elő utoljára a hajón.
Magyar és osztrák utasok és adminisztráció
A Titanic magyar származású utasairól 1912. április 18-án, csupán három nappal a katasztrófa után adott hírt a Pesti Hírlap. A Southamptonból küldött jelentés szerint a harmadosztályú utasok közt 32 magyar és osztrák utas volt, többségük horvát származású.
A Titanic katasztrófája Magyarországon is járt némi adminisztrációval, illetve problémával. „A cs. és kir. közös külügyminiszter Úr megküldte hozzám a „Titanic“ gőzhajó katasztrófája alkalmával szerencsétlenül járt magyar állampolgárok névjegyzékét azon czélból, hogy a netalán hátramaradottak és segélyre szorultak személyi adatai kinyomoztassanak és a hátrahagyottak igényei a segélyezésre alakúit bizottságok előtt érvényesíttessenek” – áll Horváth Emil államtitkár sajtóközleményében 1912. június 4-én a Borsodvármegye Hivatalos Lapjában. Horváth a sajtón keresztül kérte fel az érintetteket, hogy jelentkezzenek a hivatalban és intézkedjenek a kártérítésekről.
A sajtóközlemény rávilágít arra a borzalmas bizonytalanságra is, ami a távolban maradt rokonokhoz kapcsolódott: azokat a hozzátartozókat szólította meg, akiknek tudomása volt arról, hogy rokonuk váltott jegyet a hajóra, ám a Titanic elindulása óta nem hallott felőle. Így sokan csak nyomozás után tudhatták meg, hogy rokonaik életben maradtak-e. A gyászhoz szükséges lezárás viszont sokak számára így sem adatott meg, hiszen csupán 340 holttestet tudtak azonosítani.
Ahogy 110 éve sokaknak egy fagyos éjjelen elképzelhetetlennek tűnt, hogy a világ legnagyobb és legbiztonságosabb hajója első útján elsüllyedjen, úgy máig rengeteg ember fantáziáját nem hagyja nyugodni a katasztrófa. Bár a Titanic 3860 méter mélyen lassan örökre az enyészetté válik, az egykor büszke és csodálatos hajót máig nem felejtette el senki. A Titanicot azért építették, hogy a világ leghíresebb hajója legyen. És máig a világ leghíresebb hajója maradt.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
