#politika
Nem álltak fel Orbán Patrióta-frakciójának tagjai az alakuló ülésen az EU himnuszára
Több, az Orbán Viktor által gründolt európai parlamenti frakcióhoz tartozó politikus is ülve maradt az Örömóda alatt.
hvg.hu

Gyurcsány nem zárta ki, hogy Magyar lesz 2026-ban a miniszterelnök-jelölt, de még bizonyítania kell
A DK elnökének most nincs kormányfői ambíciója, de eltűnni sem akar, még ha egyesek szerint kellene is. Nekik, és Magyar Péternek is üzent a Telexnek adott interjújában Gyurcsány Ferenc, aki arról is beszélt, hogy szerinte ő “pokolian jól” szolgálja a hazáját, és nem miatta van Fidesz-kétharmad.
hvg.hu

Kirill pátriárka tombol a Hilarion-ügy miatt, de a magyar egyházmegye kiállt a metropolita mellett
Az orosz ortodox egyház magyarországi egyházmegyéjének papsága levélben állt ki a szerintük megrágalmazott metropolita mellett, ám így is könnyen lehet, hogy Hilarion belebukik a Szuzuki-botrányba.
Nem válaszolt a miniszterelnök sajtófőnöke a soros EU-elnökségi logó eltüntetésével kapcsolatos kérdésünkre
Havasi Bertalant még pénteken kerestük, azóta nem érkezett semmi reakció.
hvg.hu

Sulyok Tamás Trump volt budapesti nagykövetével tárgyalt a Sándor-palotában
David Cornstein 2018 és 2020 között volt budapesti nagykövet, tavaly Orbán Viktort látogatta meg.
hvg.hu

„Határozottan konzervatív” beállítottságú volt Trump merénylője egykori osztálytársa szerint
Az FBI továbbra is vizsgálja a férfi lehetséges indítékait.
hvg.hu

Elon Musk havi 45 millió dollárral tolná meg Donald Trump kampányát
A milliárdos a szombati merénylet óta támogatja anyagliag a republikánus elnökjelöltet.
hvg.hu

Közpénzek pártérdekből történt elherdálásával gyanúsítják a letartóztatott volt lengyel miniszterhelyettest
Marcin Romanowski képviselői mentelmi jogát felfüggesztette a parlament kormánypárti többsége, a jobboldali ellenzék törvénytelenségről és politikai bosszúról beszél.
Trump állítólag megváltozott a merényletkísérlet óta, Istent és "Amerika egyesítését" emlegeti
Tucker Carlson szerint “megváltoztatja az embert ha arcon lövik”, és Trump egy másik bizalmasa is arról beszélt, hogy a volt elnök “szinte spirituális lett” a hétvégi merényletkísérlet óta.
Videón, ahogy Trump merénylőjét többen is észrevették, miközben mászott fel az épület tetejére
A Pennsyvaniai Butlerben tartott republikánus gyűlésen résztvevők közül többen is látták, ahogy Thomas Matthew Crooks felmászik arra az épületre, ahonnan leadta a lövéseit Donald Trumpra.
hvg.hu

Republikon: Csökkent a Fidesz és a Tisza közötti különbség a júniusi választások óta
A kutatás szerint már csak 10 százalékpontos a különbség.
hvg.hu

Egy floridai bíró megszüntette az eljárást Trump ellen a titkosított dokumentumokkal kapcsolatos ügyben
A volt elnököt azzal vádolták, hogy jogtalanul tárolt minősített iratokat a Florida államban található birtokán.
hvg.hu

A Kreml is fontosnak tartotta, hogy kommentálja Orbán uniós vezetőkhöz írt levelét
Pedig Orbán állítólag Putyin háborúval kapcsolatos álláspontját ismertette a levélben.
hvg.hu

Hadházy szerint is készülhetett terv a külföldi egyéni választókerületekre
Az országgyűlési képviselő beszélt már erről, most azonban Magyar Péter ismét bedobta a közbeszédbe a témát.
hvg.hu

"Halottnak kellene lennem" – Donald Trump magánrepülőjén utazva adott interjút a merényletről
A volt elnöknek az egyik orvosa azt mondta, csoda, hogy túlélt egy ilyen támadást.
hvg.hu

Az FBI vizsgálja, voltak-e bűntársai Trump merénylőjének
A nyomozás folytatódik, az elkövető indítékát még mindig nem sikerült felfedni.
hvg.hu

"Az erőszak soha nem lehet válasz" - Joe Biden az Ovális Irodából intézett beszédet az amerikaiakhoz
Az amerikai elnök egy beszédben szerette volna lehűteni a kedélyeket.
hvg.hu

Amerikai politikusok a Trump elleni merényletről: a többség elítélte a politikai erőszakot, néhány republikánus azonban már elkezdett mutogatni a demokratákra
Megdöbbentette az amerikai politikumot a Donald Trump ellen elkövetett merénylet, ugyanakkor már az is látható, hogy a republikánusok igyekeznek belőle fegyvert kovácsolni.
hvg.hu
