Kovács Gergely a választási eredményről: Szar, közepes, szuper
A Kutyapárt elnöke szerint amikor nem csináltak semmit, jól szerepeltek, de amikor politizálni próbáltak, nem értek el eredményt.
A Kutyapárt elnöke szerint amikor nem csináltak semmit, jól szerepeltek, de amikor politizálni próbáltak, nem értek el eredményt.
Azok a misszióvezetők, akiket Radoslaw Sikorski külügyminiszter le akar váltani, gyakran nem teljesítik a kapott utasításokat, de Andrzej Duda ennek ellenére ragaszkodik hozzájuk.
A felvételen jól látható, ahogyan a magyar miniszterelnököt több mint egy tucat kék villogós autó kíséri.
A párt vasárnap tart tisztújítást.
Arra azonban nem válaszolt, hogy két és fél év után miért éppen most.
Ez Orbán első ukrajnai látogatása a háború kitörése óta.
A legutóbbi, katasztrofális szereplése óta először megszólaló elnök szerint az ország legmagasabb igazságszolgáltatási fóruma szörnyen rossz szolgálatot tett az országnak.
Az eseményen a következő időszak céljait és mérföldköveit határozzák meg.
Ez a gyanú azt követően merült fel, hogy Sunak egy hétfői kampányrendezvényen már arról beszélt, hogy a Munkáspárt szupertöbbséghez jutását kell megakadályozni.
A döntés megingathatja a szocialisták vezette törékeny kormánykoalíciót.
A miniszterelnök az európai uniós magyar soros elnökség első napja alkalmából adott interjút.
Kérdés maradt viszont, hogy a vád tárgyát képező, 2020 novembere és 2021. január vége közötti cselekedeteit Donald Trump hivatalos minőségében követte-e el. Erről az alacsonyabb szintű bíróságnak kell döntenie.
A külföldi magánhitelezők által korábban vállalt kétéves moratórium augusztus elsején lejár, és egyelőre nem tudni, hogy van-e bennük akkora bizalom Kijev iránt, hogy megújítsák azt.
Vitályos Eszter lakásbérlésének költsége mellett a Rogán-féle tárca szerződéseiből kiderül, hogy Orbán Viktor levélben köszöntötte az uniós laptopprogramban részt vevő diákok szüleit, és az is, mennyi közpénzzel támogattak egy rúdtáncegyesületet.
A Szentkirályi Alexandra nevét kihúzó vékony vagy vastag vonalak dilemmája miatt nem kellene büntetni senkit a Nemzeti Választási Iroda elnöke szerint, mert a kihúzás rendben volt. Nagy Attila beszélt arról is, hogy miként 2022-ben, most is kellett feljelentést tenniük bűncselekmény gyanúja miatt az ajánlások okán.
Már egy ideje gondolkodik ezen, most meg is teszi.
Már működnie kellene az egykori elmegyógyintézet helyén a bentlakásos nemzetközi iskolának, de még az előkészületeknek sincs nyoma. Eközben, a szintén nem létező Fudan Egyetemet fenntartó alapítvány mintájára létrehozott szervezet nyeli a pénzt.
Magyar Péter az egész politikai elit előtt jár, egy “golyóálló” örökmozgó, egy szexi rocksztár – így vélekedik a Tiszta Párt alelnökéről Nagy Ervin, aki kezdettől ott van mellette, és bár EP-képviselő nem akart lenni, miniszter szívesen lenne egy Tisza-kormányban. Nagy Ervin beszélt attól is, miért szomorú Orbán Viktor miatt.
Emmanuel Macron államfő a választásokat alig három hete, pártjának az európai parlamenti választásokon elszenvedett veresége után írta ki.
A DK elnöksége kizárást célzó etikai eljárást kezdeményezett Leel-Őssy Gábor ellen. A DK-alapító politikus korábban Gyurcsány Ferencet kritizálta. A kezdeményezés szerint kijelentései „sértették a párt egységét”.