Kettős McLaren-siker a Belga Nagydíj időmérőjén
Max Verstappen belehibázott az utolsó gyorskörébe.
Max Verstappen belehibázott az utolsó gyorskörébe.
Hornyák Zsolt szerint a legnagyobb menedzseri hibája, hogy nem szerezték meg Kerkez Milost, amikor 16 éves volt.
Szilágyi Áron szerint annyiszor kikapott már tőle Curatoli, hogy változtatott a vívásán.
Idén is új támogató kerül a Ferencváros-mezekre, az új partner ezúttal egy globális fintechvállalat.
A fertőzés szarvasmarhákat érint, a mezőny 35 kilométerrel kevesebbet tesz meg a tervezettnél.
Az örmény Pjunyik Jereván volt nagy falat az ETO-nak.
A felcsúti csapat kétgólos hátrányból még egyenlített, de a győzelem az Arisz Limasszolé lett.
Az Újpest ezzel szemben fittyet hány az ötmagyaros szabályra, külföldi játékosokkal erősíti meg a keretét és megcélozza a dobogót. Az NB I. rajta előtt megnéztük, hogyan viszonyulnak a csapatok az MLSZ magyarosítást ösztönző szabályához.
A világ legjobb sportolói is ezt használják, úgyhogy azt gondolhatnánk, biztos hatásos. A valóság ennél azért jóval árnyaltabb.
Gavriel Kanichowsky ingyen érkezett az Üllői útra.
Szappanos Péter egy évvel ezelőtt igazolt az al-Fateh csapatához, de a tavaszi szezont már újra Pakson töltötte kölcsönben.
Umberto Ferrarának tavaly szeptemberben azért kellett távoznia a teniszező stábjából, mert egy tőle kapott spray-ből származott az a tiltott anyag, amelyet egy doppingteszt során kimutattak a mintájában.
Az örmény Noah egy öngóllal szerzett vezetést, majd a Fradi két gólt rúgva megfordította a meccset.
Az újpesti polgármester után a klub is lakossági fórumot tartott a helybelieknek.
A francia Hugo Ekitiké az Eintracht Frankfurttól érkezik az angol bajnokhoz.
Kisorsolták a kupasorozat harmadik selejtezőkörének párosítását.
Egy jelenlegi munkáspárti parlamenti képviselő találta ki, hogy focimeccsekre kellene küldeni a depressziós betegeket. Háziorvosként volt, akinek kertészkedést, míg másnak egy stand-up előadást javasolt.
Az amerikai elnök korábban is kifejezte már nemtetszését, de most fenyegetőbb hangot ütött meg.