Súlyos biztonsági hibát találtak az Androidban
Miközben a felhasználók azt hiszik, hogy minden egyes internetes forgalmazásukat elrejtették a VPN-nel, az Android olykor-olykor kiszivárogtat ezt-azt. A hiba ügyében a Google is megszólalt.
Miközben a felhasználók azt hiszik, hogy minden egyes internetes forgalmazásukat elrejtették a VPN-nel, az Android olykor-olykor kiszivárogtat ezt-azt. A hiba ügyében a Google is megszólalt.
Hamarosan mintegy 50 millió tonna olyan hulladék keletkezhet a szélturbinák lapátjaiból, amit nem, vagy csak nagyon nehezen lehet újrahasznosítani. Ennek a problémának menne elébe egy német cég.
Úgy gondolták az AMD-nél, lépést kell tartani a trendekkel. Ezért is vonták be a mesterséges intelligenciát a vállalat 55. születésnapjának vizuális élménnyé tételébe.
Börtönbüntetésre ítélték az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt alkalmazottját, miután titkosított, bizalmas információkat próbált átadni egy általa orosznak vélt kémnek. Ez a kém egy FBI-ügynök volt.
Egyidejűleg akár négy dolgot is lehet nézni egy ablakban a YouTube új funkciójával, immáron Androidon is.
Amerikai kutatók embereken és kutyákon is kipróbálták az agresszív agydaganat, a glióma elleni oltóanyagot, és azt találták, hogy az oltás után 48 órával már aktívan dolgozott az immunrendszer a tumor eltakarításán.
Az Ipar 4.0 megoldások segítségével a cégek elfelejthetik a váratlan meghibásodásokat, a kényszerű leállásokat, nem beszélve arról, hogy mennyi költséget és energiát takaríthatnak meg a megfelelő digitális szolgáltatás igénybevételével.
Már hatályba lépett, hamarosan élesedik is a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv, a NIS2, amely itthon több ezer vállalkozás és munkavállalóik mindennapjait érinti. Tennivaló már most is akad vele.
Egyre nagyobb problémát jelent, hogy a pedofilok a generatív mesterséges intelligenciát használva állítanak elő szexuális zaklatáshoz és kizsákmányoláshoz használt tartalmakat. A nagy techvállalatok ennek vetnének véget.
Sok ember keres választ egészségével, annak problémáival kapcsolatos kérdésekre a YouTube-on. Egy friss kutatás arra kereste a választ, a felhasználók mi iránt érdeklődnek legjobban, és mennyire veszik komolyan, amit látnak.
Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.
Igaz, hogy akár szexuális ragadozók is becserkészhetik a kisgyerekeket, mégsem egyértelmű, mennyire veszélyes a készülék, és hogy miképpen kezelhető a közösségi hálók hatása.
Hónapok óta panaszkodnak a felhasználók arra, hogy beszakadt az elérésük az Instagramon. A Meta most lép, és háttérbe szorítja az újraközölt tartalmakat a platformon – miközben a kisebb profilokét kiemeli.
Vajda Ádám és Bacsur Dániel 17 évesen azon dolgoznak, hogy Farfler nevű találmányukkal könnyebbé tegyék a kerekesszékkel élők életét. A két fiatallal a Szegedi Tudományegyetem Informatikai Intézetében rendezett versenyen beszélgettünk.
A villanyautók egy csoportja megbukik, a benzinesek is rosszul szerepelnek, ha valós adatok mutatják az átlagfogyasztást.
Orvosolta a videós kaputelefonjait érintő tengernyi biztonsági rést az Eken Group. A gyártó termékei a Temu, a Shein és az Amazon kínálatában is kiemelt helyen szerepeltek korábban, így sokan használhatják őket.
A céllal ellentétes hatást érhetnek el a digitális kalózkodással kapcsolatos fenyegetések, elsősorban a férfiak esetében – derítették ki brit kutatók.
Számítógépek százmilliói futtatják a Windows 10-et, miközben a 9 éves rendszer támogatása lassan a végéhez közeledik. A probléma, hogy az adatok szerint a korosodó Windowst egyre többen használják, a legújabb változatát pedig egyre kevesebben.
Két hónapon belül már a második, a Boeinghez köthető szakember veszítette életét, aki korábban terhelő állításokat fogalmazott meg a céggel szemben.
A hőpajzsot, a fokozatokat szétválasztó csavarokat, valamint az elektronikus rendszereket is érintik azok a problémák, melyekre a NASA főfelügyeleti szervének új jelentése hívja fel a figyelmet. Az amerikai űrhivatal már dolgozik az űrhajósokra nézve veszélyes hibák orvoslásán.