Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Számítógépek százmilliói futtatják a Windows 10-et, miközben a 9 éves rendszer támogatása lassan a végéhez közeledik. A probléma, hogy az adatok szerint a korosodó Windowst egyre többen használják, a legújabb változatát pedig egyre kevesebben.
Elérte a Windows 10 a 70 százalékos piaci részesedést – de emiatt most aligha pukkannak a pezsgők Redmondban. Az operációs rendszer népszerűsége ugyanis annak ellenére nő továbbra is, hogy a Microsoft már a kivezetésére készül: 2025 októberében leáll a támogatása, és nem érkeznek hozzá frissítések. Aki így használja majd tovább, az komoly kockázatnak teszi majd ki az adatait.
A Microsoft szemszögéből az lenne az ideális forgatókönyv, ha a jelenlegi legfrissebb rendszer, a Windows 11 folyamatosan erősödne, míg a Windows 10 szépen lassan veszítene a piaci részesedéséből.
Csak hogy ennek pont az ellenkezője történik épp.
A Statcounter adatai szerint a Windows asztali operációs rendszerek piacán idén áprilisban a Windows 10 tovább erősödött, míg a 11 gyengült – zsinórban a második hónapban. Utóbbi rendszer áprilisban 0,97 százalékpontot veszített a részesedéséből, így 25,65 százalékon áll épp. Bár februárban volt a csúcs (28,16%), azóta valamiért látványosan visszaesett a Windows 11.
Hogy miért van ez így, azt nem tudni. Sokan vélik úgy, hogy a Windows 11 egyszerűen nem kínál annyival többet, hogy megérje váltani – de az is lehet, hogy a sok reklám tántorít el sokakat. A teljesítményét pedig egészen váratlan helyekről is éri bírálat.
Még ha a Statcounter adatait nem is lehet szentírásnak tekinteni – erre az eredményeit összegző Neowin is felhívja a figyelmet –, a 70 százalékos piaci részesedésnek a kétharmada is aggasztóan sok számítógépet jelentene így bő egy évvel a Windows 10 támogatásának leállítása előtt.
Biztosan lesznek, akik addig frissítenek, de sok esetben épp a Windows 11 szigorú hardverkövetelményei szabhatnak gátat ennek. Ott van még az a lehetőség is, hogy a felhasználó fizet a Windows 10 biztonsági frissítéseiért, mellyel három évig lehet javításokat kapni a rendszerhez – a nagy kérdés, hogy ennek mi lesz az ára, mert, mint kiderült, a korábban megjelent árazás csak a vállalati ügyfelekre vonatkozott.
A nagy kérdés: ha 2025 őszén is ilyen sokan használnak majd Windows 10-et, vajon a Microsoft eltolja a támogatás kivezetését? A biztonsági javítások nélkül ugyanis napról napra egyre kockázatosabb lesz használni a rendszert, miközben a felhasználók ezen kommunikálnak, dolgoznak, és intézik a pénzügyeiket is.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.