Az orosz erők rakétacsapást mértek Dnyipro városára, több tucatnyian vesztették életüket
Az áldozatok emlékére a csütörtököt gyásznappá nyilvánították.
Az áldozatok emlékére a csütörtököt gyásznappá nyilvánították.
Ha Donald Trump javaslata veszélyezteti Ukrajna függetlenségét és államiságát, akkor készen akarunk állni erre, tudni akarjuk – hangsúlyozta az ukrán elnök.
Vlagyimir Putyin Asztanában találkozott Hszi Csin-ping kínai elnökkel, és országaik kapcsolatait méltatta.
A volt lengyel kormánypárt, a PiS egyik képviselőjét választották meg a Giorgia Meloni-féle konzervatív frakció alelnökének.
Az esetek többségében a kényszersterilizálási műtétekbe nem is egyeztek bele az áldozatok, mert nem tudták, milyen beavatkozást hajtanak végre rajtuk.
A fegyveres szervezet helyettes vezetője egyúttal meg is fenyegette Izraelt.
Hiába számoltak rá pár napja az európai szorítóban, Orbán Viktor váratlanul pártalapítói szerepben bukkant fel Bécsben, majd Kijevben rendezte régi adósságát, egy magyar-ukrán csúcstalálkozót. Az elszigeteltségből kitört a Fidesz elnöke, de révbe még nem ért. A legnagyobb kérdés, hogy Marine Le Pen saját ambícióihoz melyik frakciót választja majd.
Míg az ukrán politikusok igyekeznek optimistának tűnni Orbán Viktor kijevi látogatása után, a helyi lapok kevésbé bánnak megértően a magyar miniszterelnökkel, bár azért találnak pozitívumokat is. Az azonban nem tartozott a kedvező jelek közé, hogy miközben Orbán Kijevben tárgyalt, Szijjártó Péter orosz kollégájával, Szergej Lavrovval folytatott telefonbeszélgetésben üdvözölte az orosz–magyar kapcsolatok gyors fejlődését. Akadnak, akik Kínát látják az Orbán-vizit mögött.
Vincent Bolloré, aki többek között a Vivendi médiakonglomerátum fő részvényese, olyan médiumokat irányít, amelyek a francia szélsőjobb által zászlóra tűzött nézeteket terjesztik.
A csomag többek között légvédelmi eszközöket tartalmaz.
A CNN legfrissebb felmérése szerint az amerikai választók 43 százaléka szavazna Joe Bidenre, míg Donald Trumpot 49 százalék támogatja.
Lloyd Dogget az első demokrata politikus, aki nyíltan szembemegy az elnökkel. Szerinte Biden képtelen volt megvédeni a saját elnökségének eredményeit Donald Trump hazugságaitól.
Hamzat Kadirov korábban miniszterelnök-helyettes is volt.
Az akció célja állítólag az ukrán parlament épületének elfoglalása, valamint az ország katonai és polgári vezetésének leváltása lett volna.
A háború kezdetétől 28 hónap telt el, amíg a magyar miniszterelnök eljutott Kijevbe.
A fenyegetettségi szint ilyen mértékű megemelésére 10 éve nem volt példa.
Irán és Izrael stratégiai szövetségesek is lehetnének, de az 1979-es iráni iszlamista forradalom óta ádáz ellenségek. Holott az ókortól főként a békesség határozta meg a kapcsolatukat.
Jan Faber és Els van Leeningen élete és ötven éven át tartó házassága egy injekcióval ért véget júniusban.
Egy katona, David Metcalf segélykiáltása és öngyilkossága kellett ahhoz, hogy az amerikai Védelmi Minisztériumnál elkezdjék vizsgálni, milyen hatást gyakorol az agyra a fegyverek elsütése. Öt év pedig ahhoz, hogy az információ eljusson az amerikai haditengerészethez.
A rapper hivatalosan Gosa Rubcsinszkij orosz divattervező születésnapján vett részt, ugyanakkor régóta tudni lehet, hogy West nagyon szeretne találkozni az általa korábban már több alkalommal is méltatott Vlagyimir Putyin elnökkel.