Corriere: Szívproblémák miatt vitték kórházba Ferenc pápát
A lap szerint a Vatikán állításával szemben biztosan nem előre tervezett vizsgálatokról van szó.
A lap szerint a Vatikán állításával szemben biztosan nem előre tervezett vizsgálatokról van szó.
A műveletnél jelen volt a földgázvezeték-rendszer megépítésére alapított cég képviselője is.
A végletekig kiéleződött a jogi reformra készülő Netanjahu-kormány és az ellenzék hadakozása. Szakértők szerint Izrael soha nem volt annyira megosztott, mint most, és ez rendkívüli veszélybe sodorhatja az országot, miközben Ciszjordánia lángba borul, és már a harmadik palesztin intifáda kitöréséről beszélnek.
Az ukrán elnök szerint, ha az oroszok beveszik a hét hónapja ostromlott várost, az ukrán társadalom hirtelen bele fog fáradni a háborúba, és a vereség a nyugati szövetségesek lelkesedését is megtöri.
A katolikus egyházfő tervezett vizsgálatokra érkezett a Gemelli kórházba.
Megdöbbentő felvételek kerültek elő a rendhagyó mentőakcióról.
Peking minden érintett féllel, beleértve Ukrajnát is, kapcsolatban áll – egyelőre konkrétumok nélkül ennyi a kínai válasz arra, hogy az ukrán elnök meghívta kínai kollégáját Kijevbe.
Szerda délután érkezett meg a brit uralkodó az első hivatalos állami látogatására Berlinbe.
Bocsánatot kért ugyan, de fél évig biztosan nem térhet vissza az országba.
Viktor Tatarincev svédországi orosz nagykövet szerint az északi országok a NATO-csatlakozás miatt Oroszország megtorló intézkedéseinek célpontjaivá válhatnak.
Az amerikai cég július elsejétől nem szállít semmit Oroszországból.
A tajvani elnök, Caj Jing-ven 10 napos látogatást tesz Közép-Amerikában, Los Angelesben viszont találkozik Kevin McCarthyval, az amerikai képviselőház elnökével is. Pekingnek nem tetszik a dolog.
Több városban is zavargásokban torkolltak a békés demonstrációk, a rendőrség könnygázt és vízágyút is használt az oszlatásra.
A spanyol hatóságok őrizetbe vették Clara Ponsatí katalán függetlenségpárti európai parlamenti (EP) képviselőt kedden Barcelonában, aki öt év után tért vissza Spanyolországba, ahol letartóztatási parancs volt ellene érvényben.
A legtöbb áldozat Közép- és Dél-Amerikából érkezett, 28-an például guatemalaiak voltak.
Megfélemlítés, zaklatás, emberrablás és gyilkosság is szerepel a listán.
Legalább egy tüntető megsérült Párizsban ott, ahol a hvg.hu munkatársai követték, mi történik a keddi tüntetés hivatalos részének lezárása után. Korábban a belügyminiszter önmérsékletre intette a csendőröket, könnygázból azért elég sok jutott tudósítóinknak is.
Több tízezren vonultak fel a nyugdíjreform elleni demonstráción.
Kedden délután több tízezer ember kezdett tüntetni a francia fővárosban az ellen, hogy az országban megemelték a nyugdíjkorhatárt. Kollégáink beszámolója szerint a tüntetők Párizsban egy három kilométeres szakaszt tesznek meg – órák alatt. Nagyon lassan haladnak, a szakszervezetek egymás mögött sorakoztak fel. Tudósítóinknak a tüntetők azt mondták: egészen addig fognak tüntetni, amíg nem vonják vissza a nyugdíjreformot.
A Köztársaság teréről indul az a tüntetés Párizsban, ami a nyugdíjreform miatt Franciaországban kirobbant demonstrációk közül valószínűleg az egyik legnagyobb lesz. Országszerte nagyjából egymillió francia is tüntethet, csak a fővárosban százezer embert várnak az utcákra. Franciaországban összesen tizenháromezer csendőrt és rendőrt mozgósítottak, ebből 5500-at csak Párizsban. A francia főváros utcáiról követjük élőben az események alakulását.