Az első lengyel harckocsik már meg is érkeztek Ukrajnába
Az első négy darab Leopard 2 A4-es megérkezett Mateusz Morawieczki miniszterelnökkel Kijevbe. Az ukrán harckocsivezetők Lengyelországban gyakorolják a kezelését.
Az első négy darab Leopard 2 A4-es megérkezett Mateusz Morawieczki miniszterelnökkel Kijevbe. Az ukrán harckocsivezetők Lengyelországban gyakorolják a kezelését.
A brit kormányfő továbbra sem vállalt kötelezettséget arra, hogy Nagy-Britannia korszerű harci repülőgépeket szállítson Ukrajnának, de megismételte azt az álláspontot, hogy London támogat olyan országokat, amelyek Ukrajna által azonnal használható repülőgépeket tudnak átadni.
Pontosan egy év telt el azóta, hogy az orosz hadsereg megindította Ukrajna elleni támadását. Az orosz agresszió képekben.
A Nyugat nélkül Ukrajna elbukna, hathatós támogatásával viszont fel tudta venni a harcot Oroszországgal. A szövetséges országok hónapról hónapra kisöprik készletükből a nélkülözhető hadianyagot és beleöntik az ukrán hadigépezetbe.
A nyugati szövetséget összekovácsolta, Oroszországot Kína mellé sodorta, az úgynevezett Globális Délt pedig hidegen hagyja az egy éve Moszkva által kirobbantott ukrajnai háború. A konfliktus vége még nem látszik, a tanulságait már elemzik, a jövőben pedig tömbösödést és potenciális új hidegháborút látnak az elemzők.
A dán hadsereg tájékoztatása szerint a légierő a hetvenes évek óta 77 darab F-16-os vadászrepülőgépet vásárolt.
A húszhrivnyás egyik oldalán egy klasszikus világháborús képet idéző beállításban ukrán katonák emelik magasba a nemzeti zászlót, míg a bankjegy másik oldalán az oroszok által elkövetett háborús bűnökre tesznek utalást.
Két ukrán és három kárpátaljai magyar családdal beszélgettünk arról, hogyan élték meg az elmúlt egy évet. A családok többsége hosszabb-rövidebb ideig szétszakadt, van, aki 11 hónap után csak terepet felmérni ment vissza Ukrajnába. A beszélgetésekből világosan látszott, hogy egészen máshogy gondol a háborúra egy ukrán, mint egy kárpátaljai magyar.
Az oligarchák befolyása szinte teljesen megszűnt, eltűntek az orosz utcanevek és emlékművek, amint az ország levetette magáról a gyarmati örökséget.
A hírszerzőcsoport tagjai között nagykövetségi és konzulátusi dolgozók is voltak.
Pontosan egy évvel ezelőtt támadta meg Ukrajnát Oroszország. A háború iszonyatos pusztítással és szenvedéssel jár, és még közel sincs vége. A HVG tudósítói az ukrán fővárosban vannak, hogy beszámoljanak az évfordulós eseményekről.
Ben Wallace védelmi miniszter szerint a nyugati gépek kezelése túl bonyolult volna az ukrán pilóták számára, azt viszont megígérte, hogy ha van olyan ország, amelyik átadná a szovjet érából származó gépeit Ukrajnának, az Egyesült Királyság átvállalja a légterének védelmét.
Ursula von der Leyen és Charles Michel is megszólalt a háború egyéves évfordulóján. Von der Leyen üzenete nem említette meg, hogy netán lenne bárki is Európában, aki nem vállalna feltétlen szolidaritást Ukrajnával.
Olaf Scholz kijelentette, annál nagyobb esély van a háború befejezésére, minél előbb látja be Putyin, hogy nincs esélye imperialista céljai megvalósítására.
A volt állam- és kormányfő szerint az orosz győzelmet követő tárgyalásokon nem az ukránokkal, hanem az USA-val kell majd egyeztetniük.
Az orosz hadvezetés elemi számtanpéldává redukálta a háborút, jelenleg nincs más céljuk, mint a saját létszámfölényükre támaszkodva kivéreztetni az ukránokat.
Vlagyimir Putyin orosz államfő egy évvel ezelőtt, 2022. február 24-én indította meg Ukrajna ellen a második világháború óta legnagyobb európai katonai offenzívát. A háború azonban nem egy évvel ezelőtt kezdődött, hanem 2014-ben, amikor Oroszország elcsatolta Ukrajnától a Krímet és fegyveres támogatást adott a kelet-ukrajnai Moszkva-párti szakadároknak. A kilenc éve tartó konfliktus közvetlen előzményei és legfontosabb mozzanatait foglaltuk össze a cikkben.
Kína szerint egyik ország sem védheti meg a biztonságát a másik ország biztonságának kárára.
Az ukrán költő, Szerhij Zsadan egyik versét szavalta el Londonban könnyek között.
Február 24-én nem a fehér zászló, hanem a kék és sárga zászló mellett döntött Ukrajna az elnök szerint.