Hollandiától is kapnak Patriotokat az ukránok
Mark Rutte további 2,5 milliárd eurós, Ukrajnának szánt támogatást jelentett be.
Mark Rutte további 2,5 milliárd eurós, Ukrajnának szánt támogatást jelentett be.
Kazahsztán három hónapra korlátozza az orosz állampolgároknak kiadható vízumok érvényességét, megszüntetve az eddig határozatlan időre szóló tartózkodási engedélyt.
Egy szénbánya bővítése ellen tiltakoztak.
Megszállott, ellentmondást nem tűnő rendezőnek tartják a kanadai James Cameront, akinek csökönyösségét igazolja a munkássága. A Terminátorral kategóriát teremtett, a Titanickal kasszát robbantott, az Avatárral új világot álmodott, Sigourney Weaverből az Alien-franchise Ellen Ripleyként a legkeményebb női akcióhőst faragta.
A férfi állítólag az érzékeny objektumnak minősített olajkitermelő központokat fotózta.
Társai internetes keresése vezette a nyomozókat Matteo Messina Denarónak, Olaszország legkeresettebb maffiózójának az elfogásához – írja a BBC.
Boris Pistorius jelölése sokakat meglepetésként ért, az ellenzék szerint azt mutatja, hogy a tisztség betöltésében már megint nincs szerepe a szakértelemnek.
Az ukrán elnöki tanácsadó azután nyújtotta be a lemondását, hogy súlyosan tévedett a dnyiprói rakétatámadással kapcsolatban.
„Nem tudom, hány napig tart ez az eljárás, de abban biztos vagyok, hogy engem sok-sok évi börtönbüntetésre fognak ítélni” – nyilatkozta a volt elnökjelölt.
Uniós biztosokkal fog tárgyalni január 25-én és 26-án Navracsics Tibor uniós forrásokért felelős miniszter. A politikus az Európai Bizottság konkrét elvárásait szeretné tisztázni azután, hogy az Erasmus+ és a Horizont Európa programok friss támogatásainak felfüggesztéséről döntött az intézmény.
Nem ez az első eset a háború folyamán, hogy egy városi környezetben megbízhatatlannak bizonyuló orosz rakétatípus több tucat civil halálát okozta.
Andrej Medvegyev pénteken érkezett Norvégiába, ahol azon melegében meg is vádolták illegális határátlépéssel.
A török ratifikálást késleltetheti az is, hogy kurd tüntetők csütörtökön a török elnököt jelképező bábut lógattak fel Stockholmban.
Egy tizenhét éves anya és féléves gyermeke is életét vesztette.
A tavalyi szám másfélszer annyi, mint egy évvel korábban az UNESCO adatai szerint. A legtöbb újságírót 2022-ben Mexikóban, Ukrajnában és Haitin gyilkolták meg.
A múlt héten az Egyesült Királyság és Lengyelország is harckocsikat ajánlott fel az ukránoknak.
Szombaton csapódott rakéta egy dnyiprói panelházra.
Az áruházlánc levette a hirdetést, amely egy női ruhát reklámozott „sötétedés utáni sétákhoz a parkban”.
A radikálisok tavaly még a babák fejének eltávolítását követelték, mert szerintük azok tiltott emberábrázolások.
Benyújtotta lemondását a német védelmi miniszter Christine Lambrecht, aki az Ukrajnában zajló háború miatt nehéz időszakban távozik a fontos tárca éléről.